Ajakfékkel kombinált rekeszlégzés szívelégtelenségben

Háttér 

Krónikus szívelégtelenségben a dyspnoe és a fáradtság korlátozza a fizikai aktivitást. Az eszköz nélküli légzőgyakorlatban a hasi belégzést elnyújtott, ajakfékkel végzett kilégzés követi. A kutatók a rendszeres gyakorlás, a funkcionális kapacitás, az életminőség és a rövid távú kimenetel kapcsolatát értékelték. 

Módszerek 

Az egycentrumos, retrospektív vizsgálatba 58, NYHA II–IV. funkcionális osztályú, krónikus szívelégtelenségben szenvedő beteget vontak be. Valamennyien irányelv szerinti gyógyszeres kezelést, standard rehabilitációt és egységes légzéstechnikai oktatást kaptak. Jó adherenciának a legalább heti 3 napon, naponta 3-szor, alkalmanként legalább 10 ismétlés teljesítését tekintették (n = 20); a többiek alkották a kontrollcsoportot (n = 38).
Az elsődleges végpont az akut szívelégtelenség miatti újrafelvételt, malignus arrhythmiát, akut myocardialis infarctust vagy cardialis halált magában foglaló első major cardiovascularis esemény (MACE) volt. 

Eredmények 

A jó adherenciájú csoportban több volt a NYHA III. osztályú, a kontrollcsoportban pedig az elesett beteg; a többi kiindulási jellemző nem különbözött szignifikánsan. Hat hónap után a 6 perces járástávolság kiindulási értékre korrigált csoportkülönbsége 76,16 méter volt (95% CI:os 7,64–141,17; p = 0,039). A Minnesota Living with Heart Failure Questionnaire korrigált pontszáma is kedvezőbb volt (különbség −18,44 pont; p = 0,001; az alacsonyabb érték kedvezőbb).
A bal kamrai ejekciós frakció mindkét csoportban nőtt, de a korrigált csoportkülönbség nem volt szignifikáns; az NT-proBNP-szintben sem észleltek eltérést.
MACE a jó adherenciájú csoportban 1/20, a kontrollcsoportban 16/38 betegnél fordult elő (5,0% vs. 42,1%; p = 0,003). Az eseményeket szinte teljesen a szívelégtelenség miatti újrafelvételek adták; malignus arrhythmia vagy akut myocardialis infarctus egyik csoportban sem történt. A kiindulási ejekciós frakcióra korrigált Cox-modellben a jó adherencia alacsonyabb eseménykockázattal társult (kockázati arány 0,103; 95%-os konfidenciaintervallum 0,014–0,779; p = 0,028). 

Értelmezés 

A 76 méteres különbség meghaladta a szerzők által klinikailag jelentősnek tekintett 30–35 métert, az életminőség változása pedig lehetséges funkcionális előnyt jelez.
Oksági hatás azonban nem állapítható meg, mivel a betegeket utólag, a teljes követési idő alatt tanúsított adherenciájuk alapján sorolták a két csoportba. Az egyéb kedvező egészségmagatartások és a fordított okság is torzíthattak; egy korai rosszabbodás önmagában meghiúsíthatta az adherenciaküszöb teljesítését. A két hónapon belüli eseményeket kizáró elemzésben az összefüggés iránya megmaradt, de a korrigált eredmény már nem volt szignifikáns (p = 0,067).
A következtetéseket tovább korlátozza az egycentrumos, 58 fős minta, a mindössze 17 esemény, a hat hónapos követés, a részben önbevallásos adherenciamérés, a hiányzó ejekciósfrakció- és NT-proBNP-adatok, valamint a kardiopulmonalis terheléses vizsgálat hiánya. 

Konklúzió 

A mindennapi rutinba illesztett, ajakfékkel kombinált rekeszlégzés rendszeres végzése krónikus szívelégtelenségben kedvezőbb funkcionális és életminőségi mutatókkal, valamint jobb rövid távú klinikai kimenetellel társult. A hatásosság és a prognosztikai előny igazolásához prospektív, randomizált vizsgálatok szükségesek.