Krónikus vírusok reaktivációja súlyos Covid19-ben

Háttér

A szervezetben tartósan fennmaradó vírusok többnyire tünetmentesek, súlyos betegség során azonban reaktiválódhatnak. Korábbi Covid19-vizsgálatok főként az Epstein–Barr-vírusra és a cytomegalovirusra összpontosítottak, de a jelenség gyakorisága, időbeli lefolyása és klinikai jelentősége nem volt tisztázott. A Nature-ben megjelent tanulmány ezt vizsgálta átfogó, többféle molekuláris adatot egyesítő megközelítéssel.

Módszerek

Az amerikai, multicentrikus, prospektív, longitudinális megfigyeléses kohorszvizsgálatba 2020 májusa és 2021 márciusa között 20 amerikai kórházban 1 154, Covid19 miatt felvett, oltatlan felnőttet vontak be.
A felvételtől egy éven át vérből, orrtamponból, gépi lélegeztetés esetén pedig endotrachealis aspirátumból végeztek RNS-szekvenálást. A víruskimutatást immunfenotipizálási, citokin-, proteomikai és metabolomikai vizsgálatokkal egészítették ki. 

Eredmények

Az első 40 napban 1 148 értékelhető beteg 47,9%-ánál mutattak ki legalább egy, a SARS-CoV-2-től eltérő krónikus vírusra utaló transzkriptumot; az érintettek kétharmadánál csak egy vírus volt jelen. Az Epstein–Barr-vírus aktivitása korán jelentkezett: a felvételhez közeli időszakban a betegek 24%-ánál volt kimutatható, majd csökkent. A cytomegalovirus és az 1-es típusú herpes simplex vírus később, körülbelül három héttel a hospitalizáció után érte el gyakorisági csúcsát.
Az Anelloviridae, a cytomegalovirus, az Epstein–Barr-vírus és az 1-es típusú herpes simplex vírus kimutatása szignifikánsan társult a Covid19 súlyosságával. Kritikus állapotban egyes légúti vírusleletek az egyéves halálozással is összefüggtek.
A reaktivációhoz több gyulladásos mediátor emelkedése társult. A lábadozás során kimutatott Anelloviridae gyakoribb volt a tartós testi funkcióromlással vagy fáradtsággal jellemzett poszt-covid-csoportban, és az összefüggés korrekció után is fennmaradt (korrigált p = 0,012). 

Értelmezés

A vírusreaktiváció nem korlátozódott immunszuppresszált betegekre, és a kifejezett szisztémás gyulladással járó állapot része lehet. A molekuláris eltérések alapján a reaktiválódó vírusok további immunválaszt válthatnak ki, de az obszervációs adatok nem döntik el, hogy a vírusaktivitás oka, következménye vagy erősítője-e a súlyos lefolyásnak.
Az akut reaktiváció nem jelezte előre egyértelműen a poszt-covid-tüneteket; az Anelloviridae és a testi funkcióromlás kapcsolata a lábadozás során jelent meg. A vizsgálat oltatlan, főként korai SARS-CoV-2-variánsokkal fertőzött, hospitalizált betegeket elemzett, ezért általánosíthatósága korlátozott. 

Konklúzió

A krónikus vírusok reaktivációja gyakori volt hospitalizált Covid19-betegekben, és összefüggött a súlyossággal, a gyulladásos válasszal, valamint egyes késői kimenetelekkel.
A célzott vírusmonitorozás és az antivirális beavatkozások klinikai értékét további vizsgálatoknak kell tisztázniuk.