A kórházi alultápláltság világszerte a betegek 30-50%-át érintő közegészségügyi probléma. Egy tavalyi tanulmány azt mutatta, hogy az Egyesült Államokban az alultápláltságra vonatkozó konszenzusos (ASPEN) kritériumok alapján a kórházi betegek kétharmada van közepesen vagy súlyosan malnutritív állapotban. Az egészséggel kapcsolatos táplálási problémák éves költségét az USA-ban több mint 15 milliárd dollárra becsülik.
Ehhez képest mind a tápláltsági állapot szűrésének gyakorlata, mind a diagnosztizálás előfordulása igen heterogén, a kórházi emissziók során mindössze az esetek 3,2%-ában tesznek említést a táplálási problémáról, és csak a betegek 13%-a részesül enteralis vagy parenteralis táplálásban.
A Táplálás Napja egy világméretűvé nőtt kezdeményezés, amelyet 2003-ban indított útjára az Európai Bizottság. Célja egy olyan nemzetközi adatbázis folyamatos építése, amely a hospitalizált betegek tápláltsági állapotáról gyűjt évente egyszer adatokat. A projektben több mint félszáz haza intézmény is közreműködik.
A közelmúltban megjelent egy keresztmetszeti vizsgálat, amely a Táplálás Napján az Egyesült Államokban gyűjtött adatokat értékelte, és a kórházi betegek tápláltsági adatai mellett egy 30 napos időkereten belüli mortalitásukat elemezte. A tanulmányban 2009 és 2015 között nem intenzív osztályos ellátásban részesült 9959 beteg adatait dolgozták fel.
Az átlagos életkor 64 év volt, az interkvartilis tartomány (IQR) 52–76 év. A betegek mintegy fele (53%) volt nő, az átlagos testömegindex 29 kg/m2-nek adódott. A leggyakoribb komorbiditás a diabetes (29%) és a szívelégtelenség (23%) volt. Az érintett specialitások közé tartozott a belgyógyászat (48%), a kardiológia (15%), az onkológia (8%) és a sebészet (7%). Az átlagos, illetve medián kórházi tartózkodási idő 7, illetve 12 nap volt, ez az adat azonban a tanulmány elrendezése és időkeretei miatt torzított. A betegek funkcionális állapotát röviden jellemzi, hogy 31%-uknak támogatásra volt szüksége a járáshoz.
A kórházi étkezések során a teljes adagot a betegek 36%-a fogyasztotta el, 26%-uk csak a felét. 25%-uk csak a negyedét ette meg, vagy egyáltalán nem evett. A betegek 7%-ának nem volt engedélyezve az étkezés.
Az elemzések igazolták a kézenfekvőnek látszó feltételezést: az étel elfogyasztása és a harmincapos mortalitás között negatív korreláció áll fent. A versengő kockázatok elemzésének módszerével azt találták, hogy azoknál, akik csak az adagjuk negyedrészét fogyasztották el, a 30 napos mortalitás relatív kockázata (HR) 3,24-szer magasabb volt (95% CI: 1,73–6,07) a megfelelően táplált betegekhez képest. Azok esetében, akik egyáltalán nem ettek, ez a rizikó 5,99-szorosra (3,03–11,84) emelkedett. A korreláció mindkét alcsoport vonatkozásában szignifikáns volt.
A vizsgálatban részt vevők jelentős arányban (23-38%) voltak speciális diétán, ugyanakkor alacsony volt azok aránya, akik fehérje- és energiapótlásban részesültek, akár önmagában, akár a kórházi élelmezés vagy a diéta mellett. Azon betegeknek, akik nem ettek semmit, mindössze 5,7%-a kapott speciális diétát és szupplementációt, és csak 0,3%-a önmagában szupplementációt. A mesterségesen (enteralisan és/vagy parenteralisan) tápláltak aránya azok között volt a legmagasabb (14%), akiknek az evés tilos volt.
A vizsgálat eredményei összhangban voltak a Táplálás Napja alkalmával gyűjtött, korábban publikált európai adatokkal, a mortalitással mutatott összefüggés az amerikai vizsgálatban erősebb volt.
Azoknak a betegeknek, akik nem esnek jelentős étkezési korlátozás alá (azaz szükségleteik a kórházi konyháról kielégíthetők), több mint a fele csak a kiadott étel negyedét fogyasztja el, vagy egyáltalán nem eszik. Úgy tűnik, ha egy betegnél nincs szükség diétás megszorításra, az ellátásban dolgozók hajlamosabbak alábecsülni a táplálással kapcsolatos kockázatokat. Fontos lenne felismerni azokat a betegeket, akik rosszul étkeznek, függetlenül attól, fennáll-e bármilyen speciális dietetikai megfontolás.
Az is aggasztó jelenség, hogy az egyáltalán nem étkező betegeknek csak kis százaléka kapott mesterséges táplálást, illetve fehérje-, energiaszupplementációt. Ez annak fényében különösen fontos, hogy egy nemrég megjelent vizsgálatban arra a következtetésre jutottak, hogy a nutritív támogatás nem jár kimutatható előnyökkel, azonban nem vették figyelembe, hogy a táplálás a nem tervezett rehospitalizációk gyakoriságát majdnem 30%-kal csökkenti.
Az a tény, hogy a táplálástámogatás előnyeit nem sikerült elég robusztus bizonyítékokkal alátámasztani, elsősorban a kutatások metodológiai problémáira és tervezési hibáira vezethető vissza.
A jelen kutatás a nutritív támogatás túlélésre gyakorolt előnyeinek bizonyítására ugyan nem alkalmas, azonban eredményei azt mutatják, hogy kórházi környezetben a malnutríció gyakori, klinikailag releváns kockázat, és a nutritív támogatásban rejlő lehetőségek egyelőre kihasználatlanok.
Forrás: Sauer AC, Goates S, Malone A, et al. Prevalence of Malnutrition Risk and the Impact of Nutrition Risk on Hospital Outcomes: Results From nutritionDay in the U.S. JPEN J Parenter Enteral Nutr 2019 Jan 22.
