COVID-19 – rejtett kockázatok
Bár a COVID19 eddig mintegy 6 millió halálos áldozatot követelt a világban, a mortalitási statisztikákat továbbra is a cardiovascularis megbetegedések vezetik. A világjárvány áldozatai között ott vannak azok szív-ér rendszeri betegségben szenvedők is, akik az ellátási nehézségek miatt nem részesülnek időben megfelelő kezelésben vagy prevencióban. Egy populációalapú vizsgálat fontos adatokkal támasztja alá a másodlagos károkra vonatkozó becsléseket.
Omikron variáns – az első klinikai tapasztalatok
Az omikron variáns alig néhány hete bukkant fel, első észlelése után két nappal már az Egészségügyi Világszervezet aggodalomra okot adónak minősítette. Az első klinikai tapasztalatok közül két friss beszámolót mutatunk be.
Az mRNA-1273 vakcina immonogenitása és biztonságossága idősebb felnőttekben – I. fázisú vizsgálat
Megjelent az mRNA-1273, egy messenger-RNS-alapú kísérleti oltóanyag I. fázisú, nyílt, dózismegállapító vizsgálatának eredménye.
Meddig tart a fertőzőképesség?
Egy áttekintő tanulmányban a vírustenyésztési eredményeket az epidemiológiai kutatások adataival kiegészítve összegezték a fertőzőképesség időtartamával kapcsolatban eddig összegyűlt bizonyítékokat.
Az NTproBNP és a mortalitás
Azoknál a COVID-19-betegeknél, akiknél súlyos tüdőgyulladás alakult ki, de szívelégtelenség nem szerepel az anamnézisben, a mortalitás az NTproBNP szintjével párhuzamosan növekszik – számoltak be október elején egy virtuális kardiológiai kongresszuson.
A 0-ás vércsoportúak kevésbé fogékonyak
A SARS-CoV-2 vonatkozásában még nem pontosan ismert, hogy milyen feltételei vannak a fertőzés átvitelének. Számos tényező mellett felvetődött az AB0-vércsoport lehetséges szerepe is a vírus akvizíciójában.
Fókuszban a remdesivir – az ACTT-1 és az ACTT-2 vizsgálat eredményei
A III. fázisú, kettős vak, placebokontrollált ACTT-1 vizsgálat eredményei nemrég jelentek meg a New England Journal of Medicine oldalain. Az ACTT-2 első eredményeit pedig néhány napja jelentették be egy virtuális konferencián.
A COVID-19 gyakori neurológiai megnyilvánulásai
A COVID-19 központi idegrendszeri hatásairól egyre több beszámoló jelenik meg. 509 COVID-19 betegnél elemezték a betegség neurológiai manifesztációit, független prediktorait és a kimenetelt.
A fertőzöttek háromnegyede tünetmentes?
A védekezés fontos eleme a fertőzött személyek elszigetelése, ám a vírust hordozók nem mindegyike mutat tüneteket. A tünetmentesek arányáról egy angliai epidemiológiai tanulmányban számoltak be.
Az mRNA-1273 vakcina immonogenitása és biztonságossága idősebb felnőttekben – I. fázisú vizsgálat
Megjelent az mRNA-1273, egy messenger-RNS-alapú kísérleti oltóanyag I. fázisú, nyílt, dózismegállapító vizsgálatának eredménye.