Hallásvesztés 2-es típusú diabetesben: mit mutatnak az új adatok?

A vizsgálat célja 

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) mikrovaszkuláris szövődményei a cochlea vérellátását is károsíthatják, ezért a halláscsökkenés a betegség kevésbé ismert következménye lehet. Ezen szisztematikus áttekintés és metaanalízis célja a T2DM és a halláscsökkenés közötti kapcsolat értékelése, továbbá a halláscsökkenés gyakoriságának, az audiometriás küszöbértékek eltérésének, valamint a betegségtartam, a HbA1c-szint és a biológiai nem lehetséges hatásának vizsgálata volt.

A vizsgálat felépítése

A PRISMA 2020 irányelv szerint készült, előzetesen regisztrált elemzésben a PubMed és a Scopus adatbázisok 2019 januárja és 2024 áprilisa között megjelent angol vagy spanyol nyelvű közleményeit tekintették át. Kohorsz-, eset-kontroll és keresztmetszeti vizsgálatokat vontak be, amelyek objektív audiometriás módszerekkel értékelték a hallást. A módszertani megfelelőséget a Newcastle–Ottawa-skála, a bizonyítékok megbízhatóságát a GRADE rendszer szerint értékelték. A 8354 azonosított közleményből 17 felelt meg a beválasztási és minőségi követelményeknek, melyek összesen 3910 T2DM-beteg és 4084 kontrollszemély adatait tartalmazták.

A vizsgálat eredményei

A halláscsökkenés gyakorisága a diabeteses résztvevők körében 40,6–71,9% volt. Négy vizsgálat összesített elemzésében a halláscsökkenés esélye 4,19-szeres volt a kontrollcsoporthoz képest (95% CI: 1,22–14,37; p=0,02), ugyanakkor jelentős heterogenitás mutatkozott (I²=83%). A tisztahang-audiometriás küszöb átlagosan 3,19 dB-lel volt magasabb T2DM-ben (95% CI: 1,08–5,19; p=0,003). A magas frekvenciákon nagyobb eltéréseket – 4000–8000 Hz között 2,30 dB, míg 500–2000 Hz között 1,11 dB – figyeltek meg. 

Legalább tíz éve fennálló T2DM esetén a halláscsökkenés esélye 2,07-szeres volt a rövidebb ideje fennálló diabeteshez képest (95% CI: 1,45–2,94; p<0,0001). Mérsékelt halláscsökkenés esetén a HbA1c átlagosan 0,57 százalékponttal, míg súlyos–igen súlyos esetekben 0,95 százalékponttal volt magasabb. Enyhe halláscsökkenésnél az eltérés nem volt szignifikáns. Nem mutatkozott érdemi összefüggés a biológiai nem és a halláscsökkenés kockázata között (OR: 1,25; 95% CI: 0,86–1,82).

Összefoglalás, konklúzió

A 2-es típusú diabetes a halláscsökkenés nagyobb valószínűségével függhet össze, különösen hosszabb betegségtartam és kedvezőtlenebb glikémiás kontroll mellett. Az eltérés elsősorban a magas frekvenciákat érintette, az audiometriás küszöbkülönbség abszolút nagysága azonban mérsékelt volt. Az életkor, a kardiovaszkuláris társbetegségek és a jelentős vizsgálati heterogenitás miatt ok-okozati kapcsolat nem állapítható meg, ennek tisztázásához prospektív vizsgálatok szükségesek.