A metamizol története Magyarországon – az Algopyrin

February 21, 2022




Vissza

A metamizol története Magyarországon – az Algopyrin

Korábban összefoglaltuk hogyan kezdődött a metamizol 100 éves sikertörténete Németországban. A metamizol XX. század elején megszülető szintetikus gyógyszeralapanyag-gyártás egyik első molekulája volt.

A metamizol hazai története is a XX. század elejére vezet vissza. 1910-ben két magyar vegyész, dr. Wolf Emil és dr. Kereszty György német mintára megalapította az Alka Vegyészeti Gyárat, amely 1913-ban a Chinoin nevet vette fel. Wolf Emilben és Richter Gedeonban tisztelhetjük az önálló és már megalakulásakor világszínvonalú magyar gyógyszeripar megteremtőit. Wolf volt az akkoriban Magyarországon még újdonságnak számító szintetikus gyógyszeralapanyag-előállítás egyik kezdeményezője.

A magyar gyógyszergyártók kimagasló szaktudása hamar megmutatkozott. 1928-ban a Chinoin volt a világon a második gyár, amely inzulint állított elő és hozott forgalomba, 1932-ben pedig a világon elsőként kezdte gyártani a Szent-Györgyi Albert által felfedezett C-vitamint.

1922-ben – idén éppen 100 éve – a német Hoechst gyár Novalgin néven forgalomba hozta a metamizolt, amelyről hamar kiderült, hogy az egyik legerősebb hatású, nem kábító fájdalomcsillapító. Az opiodok hátrányait jól ismerték, nem véletlen tehát, hogy a Novalgin rendkívül sikeres volt.

A hazai gyógyszergyártók tartották a lépést a nemzetközi farmakológiai haladással, és 1933-ban törzskönyvezték a Chinoin által gyártott és forgalomba hozott metamizolt, azaz megszületett az Algopyrin tabletta, a magyar termék.

A metamizol százéves pályafutása során betegek millióinak hozott enyhülést, azonban voltak hullámvölgyek is. Az 1970-es években egyes országokban visszavonták a forgalmazási engedélyét, mert néhány esetben kapcsolatba hozták agranulocytosisos esetekkel. Ugyanakkor más országokban, így nálunk is forgalomban maradt, sőt 1992-től 2007-ig vény nélkül is elérhetővé vált.

Az Egészségügyi Világszervezet 2002-ben egy nagy létszámú nemzetközi kutatás, az International Agranulocytosis and Aplastic Anaemia Study eredményei nyomán visszavonta a korábbi gyártási és forgalmazási tilalmat. A metamizolt „rehabilitálását” a vizsgálatnak az a megállapítása tette lehetővé, amely szerint a súlyos szövődmények rendkívül ritkák (1 millió kezelt betegből 0,6 eset). Ráadásul a súlyos mellékhatások gyakoriságában jelentős különbségek mutatkoztak az egyes országok között.

A hazai hatósági felülvizsgálatot követően 2020 februárja óta az Algopyrin újra elérhető vény nélkül.

1974-ben a Chinoin gyárban a metamizolt kombinálták az adjuváns hatású koffeinnel és a saját fejlesztésű NoSpa hatóanyagával, a simaizomgörcs-oldó drotaverinnel. A kombináció eredményeképpen egy olyan készítményt kaptak, amely a fejfájás és a migrén kezelésére különösen alkalmas, a Quarelint. Ez azonban már egy másik sikertörténet: két év múlva lesz ötven éves…

De mit is kínál a ma orvosának, gyógyszerészének és betegének a metamizol?

Rövid áttekintésünkhöz kattintson ide!

Felhasznált irodalom

  1. Algopyrin tabletta. [Internet]. Scatula originalis – régi gyógyszerek múzeuma. http://scatorig.hu/works/algopyrin-tabletta-2/ 03. 07. Utolsó elérés: 2022. 01. 17.
  2. A metamizol hatóanyag története. [Internet]. Partner Patikák (Euromedic). https://partnerpatikak.hu/a-metamizol-hatoanyag-tortenete/04.23. Utolsó elérés: 2022. 01. 17.
  3. A több mint 110 éves vállalat – a Chinoin története. [Internet]. Sanofi. https://www.sanofi.hu/hu/magunkrol/a-sanofi-magyarorszagon/vallalatunk-tortenete Utolsó frissítés dátuma: 2022.01.12. Utolsó elérés: 2022. 01. 17.

Az Algopyrin 500mg tabletta metamizol-nátrium tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer.

Erős, vagy egyéb kezelésre nem reagáló fájdalmak és láz csillapítására, amennyiben más terápiás beavatkozás nem javasolt.

Bővebb információért olvassa el a gyógyszer
alkalmazási előírását.

Opella Healthcare Commercial Kft.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Telefon: (+36 1) 505 0050
Gyógyszer- és egyéb termékinformáció: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu, www.algopyrin.hu


MAT-HU-2200514
(2022. 05. 01.)

Látta már?

A DrHírek oldal alapvető célja az orvostársadalom számára hazai és nemzetközi cikkek rövid összefoglalása. A videók célja, hogy rövid összefoglalók által segítse a nézőt a számára érdekes információk további megismerése felé terelni.

Olvasta már?

Kapcsolódó bejegyzések

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

eConsilium bejelentkezés