A COVID-19-ben szenvedők kezelésére vonatkozó, jelenleg érvényben lévő irányelvek a kortikoszteroidok alkalmazását csak a kritikus állapotú betegek számára javasolják. Ennek hátterében az áll, hogy a korábbi tapasztalatok a kortikoszteroidokkal ellentmondásosak voltak. Az előző koronavírus-járványok (SARS, MERS) során megfigyeléses vizsgálatok arra utaltak, hogy a szteroidok növelhetik a vírusterhelést. Egy metaanalízis szerint influenzás betegekben a szteroidok alkalmazása növelheti a mortalitást. Ugyanakkor egy randomizált klinikai vizsgálatban oxigénszupplementációra vagy mechanikus lélegeztetésre szoruló COVID-19-betegekben a dexamethason csökkentette a mortalitást.
A közelmúltban jelent meg a JAMA-ban egy klinikai vizsgálat, amely fontos tanulságokkal szolgálhat a kortikoszteroidok hatásáról a COVID-19-ben szenvedők kezelésében.1
A nyílt klinikai vizsgálatban 41 brazil intenzív ellátási egység (ICU) vett részt. A kutatásba olyan – bizonyítottan vagy vélhetően – COVID-19-ben szenvedő betegeket vontak be, akiknél mérsékelten súlyos vagy súlyos akut respiratiós distress szindróma alakult ki. A betegek véletlen besorolás alapján a standard ellátás mellett öt napig napi 20 mg, majd öt napig napi 10 mg intravenás dexamethasont is kaptak, a kontroll ágon csak a standard kezelésben részesültek.
A tervezett 350 beteg helyett csak 299 bevonására került sor, mert a vizsgálatot a tervezett idő előtt leállították. A dexamethasonágon az elsődleges végpont, az első 28 napon belüli lélegeztetésmentes napok száma szignifikánsan magasabb volt a vizsgálati karon (6,6; 95% CI: 5,0–8,2), mint a kontrollcsoportban (4,0; 95% CI: 2,9–5,4). A dexamethasonnal kezelt betegeknél a SOFA-pontszám (Sequential Organ Failure Assessment) a hetedik napon 6,1 (95% CI: 5,5–6,7) volt, míg a csak standard terápiában részesülőknél 7,5 (95% CI: 6,9–8,1), a különbség szintén statisztikailag szignifikáns volt.
Konklúzióként megállapítják, hogy a mérsékelt vagy súlyos légzési distresszel küzdő, COVID-19-ben szenvedő betegeknél a dexamethason a standard kezeléshez képest szignifikánan csökkenti a lélegeztetőgépen töltött időt az első 28 napon.
Vélhetően e vizsgálat eredményeit is figyelembe vették, amikor az IDSA (Infectious Diseases Society of America) 2020. szeptember 25-én frissített irányelvében az intravenás kortikoszteroidok adását feltételes ajánlással kiterjesztették a súlyos, de nem kritikus állapotú (SpO2 ≤94%) betegekre is.2
Források
1. Tomazini BM, Maia IS, Cavalcanti AB, et al. Effect of Dexamethasone on Days Alive and Ventilator-Free in Patients With Moderate or Severe Acute Respiratory Distress Syndrome and COVID-19; The CoDEX Randomized Clinical Trial. JAMA 2020; Sep 2. [Online ahead of print.].
2. Bhimraj A, Morgan RL, Shumaker AH, et al. Infectious Diseases Society of America Guidelines on the Treatment and Management of Patients with COVID-19. [Internet]. https://www.idsociety.org/practice-guideline/covid-19-guideline-treatment-and-management Published by IDSA on 4/11/2020. Last updated, 9/25/2020. Utolsó elérés: 2020. 09. 29.
A teljes cikket itt olvashatja el: https://jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2770277