A depresszió diagnosztikai kritériumai között szerepelnek az álmatlanság és a kognitív zavarok. A teljes remissziót eredményező terápia célja ezek teljes megszüntetése. Ugyanakkor a terápia során használatos gyógyszerkészítményeknek éppúgy lehet alvás- és kognitív zavart okozó mellékhatása, mint egyéb, a beteg szomatikus betegségeire szedett gyógyszereinek.
Akár sikertelen a teljes remisszió elérése, akár gyógyszermellékhatásra gyanakszunk a tapasztalt tünetek esetében, élhetünk a gyógyszerváltás lehetőségével. Különösen fontos a klinikai gyakorlatban a beteg egyéni szükségleteinek és igényének figyelembe vétele.
A típusos depresszióra jellemző tünetek felismerése a gyakorlott pszichiáter számára általában nem szokott nehézséget jelenteni. Ugyanakkor már kihívást jelenthet a larvált depresszió tüneteinek azonosítása (amikor is a szomatikus panaszok túlsúlya uralja a klinikai képet) – különösen a nem pszichiáter kollégák számára, mivel ezek jellegéből következően ezen betegek elsősorban szomatogyógyászati rendeléseken jelennek meg, és ritkán kerülnek a pszichiáter látókörébe. Személyes tapasztalatom szerint ők a család, a környezet pressziójára keresnek fel pszichiáter szakorvost, vagy a sokszorosan negatív vizsgálati eredménnyel záródó kivizsgálásokat követően mint ultimum refugium jutnak el pszichiátriai rendelésre.
A depresszió valamennyi csoportjánál azonban nagy gyakoriságú az inszomnia, valamint az enyhébb-súlyosabb kognitív zavarok előfordulása, így ezek jelenléte önmagában felvetheti az affektív zavar jelenlétét. A DSM 5. major depresszió diagnosztikus kategóriában két alpont is megnevezi a lehetséges kognitív tüneteket mint az értéktelenségérzés, túlzott vagy indokolatlan bűntudat, gondolkodási nehézség és koncentrációs zavar, valamint határozatlanság.
Az önértékelési zavar és az ambivalencia jelenléte mint jelenlévő kognitív zavar értékelendő, diagnosztikus jelentőséggel bír. Mára már bizonyítást nyert az is, hogy a tartósan fennálló, krónikus stressz is olyan biológiai elváltozásokat okoz, mint maga a depresszió ‒ tehát depresszióekvivalensnek minősítendő ‒, rendkívül magas inszomnia-előfordulási mutatókkal és kognitív tünettel. A mindennapi gyakorlatban észlelt negatív kognitív sémák között szerepelnek a kognitív torzítások, az önértékelési zavarok, az önbizalomhiány és a kisebbségi érzés, a reményveszettség, a céltalanság, a motivációhiány, míg egyértelmű kognitív zavar a memóriafunkciók zavara, a tervezés, a kivitelezés, az exekutív működések hiányossága.
Mindezen tüneteket és panaszokat nem csupán a depresszió diagnózisának felállításában szükséges figyelembe venni, de a gyógykezelés során is. Abban az esetben, ha ezen tünetek maradéktalan felszámolása nem történik meg, úgy statisztikai adatokkal igazoltan magasabb relapszusrátával kell számolni (nem is szólva azon tényről, hogy magának a betegnek a közérzetére is kedvezőtlen hatással vannak a fenti panaszok).
Fontos hangsúlyozni – különösen idősebb, 65 év feletti betegek esetében ‒, hogy az esetlegesen fennálló memóriazavar mibenlétének pontos tisztázása nélkülözhetetlen azon differenciáldiagnosztikai okból, vajon depresszió részeként avagy valódi organikus eltérésként, netán szomatikus megbetegedés (például kardiális ok, hypothyreozis, COPD) következményeként értékelendő-e, mivel nem csupán terápiás jelentőséggel bír, de a remisszió megítélésében is rendkívül fontos szerepe van.
Nem tévesztendő össze a reziduális tünettel a valódi kognitív zavar. Tehát a depresszió maradványtüneteinek – jelen esetben kiemelten az inszomniának és a kognitív zavaroknak – a felszámolása nélkülözhetetlen a teljes remisszió eléréséhez és a jövőbeni relapszusok kivédése érdekében.
A gyógykezelés során vannak azonban bizonyos figyelmet igénylő tények, amelyeket ha elmulasztunk, a gyógyítás folyamata zavart szenved. Ezek pedig nem mások, mint a lehetséges gyógyszermellékhatások. Antidepresszívumok alkalmazása nem jelenti az alvás minőségének automatikus javulását. Bizonyos antidepresszáns gyógyszerkészítmények használata során ugyanis az álmatlanság mint mellékhatás előfordulása meglehetősen gyakori, de a kellemetlen álmokra való panaszkodás úgyszintén nem ritka. Az antidepresszívumok többsége ugyanis megváltoztatja a fiziológiás alvásszerkezetet, és ezáltal alvászavart generálhat. Ennek nyomán feltétlenül ajánlott, ha betegünk alvászavart panaszol, gondoljunk az adott terápia lehetséges mellékhatásának lehetőségére is. Fontos tehát, hogy lehetőség szerint olyan antidepresszívumot válasszunk a beteg számára, amely az alvásszerkezetet megőrzi, helyreállítja, de legalábbis nem rontja.
Az antikolinerg hatású szerek lehetséges mellékhatásai között pedig éppen a kognitív zavarok szerepelnek. Ezen ténynek nem csupán a pszichiátriában alkalmazott pszichotróp gyógyszerkészítmények, antidepresszívumok alkalmazásának vonatkozásában van jelentősége, de számtalan szomatogyógyászati szer esetében is. Ezen utóbbiak közé például (elsőgenerációs) antihisztaminok, antiparkinzonszerek, valamint izomrelaxánsok, görcsoldók (antispazmodikumok) és antiemetikumok tartoznak. Így nem csupán a depressziós beteg gyógykezelésében használatos antidepresszívumok esetleges mellékhatására érdemes gondolni, ha kognitív zavart észlelünk, illetőleg panaszol a beteg, de tisztázandó, milyen egyéb terápiában is részesül.
Az antikolinerg mellékhatások kognitív diszfunkciót eredményező hatása ugyan különösen az idősebb betegek esetében nyilvánulhat meg, de a fiatalabb korosztálynál is. Ezért fontos – kiemelten idősebb korú páciens esetében – a körültekintő gyógyszerválasztás, és az esetlegesen megjelenő gyógyszermellékhatások kellő időben történő felismerése. Megjegyezhető, hogy például a szedáció nem csupán kellemetlen mellékhatásként nyilvánulhat meg, de balesetek forrása is lehet.
Összefoglalásképpen elmondható, hogy a depresszió diagnosztikus kritériumai között szerepelnek az álmatlanság (inszomnia) és a kognitív zavarok. A teljes remissziót eredményező terápia célja ezek teljes megszűntetése, mivel jelenlétük nem csupán zavaró panasz a betegek számára, de a relapszuskockázatot is növeli. Ugyanakkor a terápia során használatos gyógyszerkészítményeknek lehet alvás- és kognitív zavart okozó mellékhatása, csakúgy, mint egyéb, a beteg szomatikus betegségeire szedett gyógyszereinek. Sőt, ezen hatások össze is adódhatnak.
Idősebbeknél fokozott óvatosság szükséges, esetükben különösen fontos a kompenzált szomatikus állapot elérése és fenntartása, valamint a gyógyszer-interakciók figyelembe vétele és a pszichotóp gyógyszerkombinációk lehetőség szerinti kerülése.
Akár nem sikerül elérni a teljes remissziót, akár gyógyszermellékhatásra gyanakszunk a tapasztalt tünetek (jelen esetben kiemelten az inszomnia vagy a kognitív zavar) esetében éljünk a gyógyszerváltás lehetőségével! Különösen fontos a klinikai gyakorlatban a beteg egyéni szükségleteinek és igényének figyelembe vétele – a személyre szabott terápia ‒, mert e nélkül nem valósítható meg igazán sikeres gyógykezelés.