Súlyos betegekkel dolgozók életminősége, együttérzésből eredő kifáradás

Évtizedek óta folynak kutatások, amelyek a súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók testi-lelki állapotát, a kiégést, a munkahelyi stresszt és ezek megelőzési lehetőségeit vizsgálják.

A témához kapcsolódó nemzetközi szakirodalomban két új fogalom – a betegekkel való együttérzésből eredő elégedettség (compassion satisfaction, CS) és az együttérzésből eredő kifáradás (compassion fatigue, CF) – kutatása más megvilágításba helyezte a súlyos betegekkel foglalkozók testi és lelki állapotának alakulását és testi-lelki egészségük megőrzését, valamint összefüggésüket a kiégéssel.

Míg a kiégés a szakirodalom szerint elsősorban az egészségügyi dolgozó és a munkahelyi környezet kölcsönhatásából fakad, addig a betegekkel való együttérzésből eredő kifáradást a beteg és az egészségügyi dolgozó kapcsolatából eredő stressz eredményeként írják le.

A betegekkel való együttérzésből eredő kifáradás és az együttérzésből fakadó elégedettség vizsgálatához a Stamm által kidolgozott Professional Quality of Life Scale (ProQOL) kérdőívet használják, amelynek magyarországi validálása folyamatban van.

Évtizedek óta folynak kutatások, amelyek a súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók testi-lelki állapotát vizsgálják. A súlyos – krónikus és haldokló – betegekkel és családtagjaikkal foglalkozó szakemberek más kihívásokkal, fizikális és pszichoszociális megterheléssel néznek szembe, mint az aktív, gyógyító területeken dolgozók. A rossz hírek közlése, a betegek egyre hanyatló állapota, szenvedése más megvilágításba helyezi a gyógyítást. A speciális célok: a beteg életminőségének javítása, a fájdalomcsillapítás, a testi senyvedés elfogadása és kezelése, a lelki béke támogatása, a méltó életvég és búcsúzás magas szintű megvalósítása és ennek sikerként való értelmezése komoly kihívás az ezen területeken dolgozóknak.

Ebből adódóan a fókuszban elsősorban a kiégés, a munkahelyi stressz és ezek megelőzési lehetőségeinek kutatása álltak. Összehasonlították például onkológiai, pszichiátriai, belgyógyászati, mozgásszervi rehabilitációs, nőgyógyászati osztályokon és hospice-ban dolgozókkal felvett kérdőívek adatait szakmacsoportonként, valamint összevetették a nem egészségügyben és az egészségügy más területén dolgozók adataival. Az eredmények azt mutatták, hogy a reménytelen állapotú betegekkel foglalkozók – különösen a nővérek – testi és lelki állapota rosszabb. Gyakran küzdenek fáradtsággal, kimerültséggel, krónikus fájdalmakkal, alvászavarral, magasabb a depressziós tünetek előfordulási aránya. Általában két vagy több munkahelyük van, rosszabb az anyagi megbecsülésük, ami kedvezőtlenül hat a pihenésre, rekreációra. Helyzetüket megnehezíti a fokozódó munkaterhelés – az ellátottak száma és az ellátási igény növekszik, míg a szakemberek száma nem emelkedik ezzel arányosan –, a kedvezőtlen munkahelyi légkör, a kis mértékű munkahelyi vagy családi támogatottság. Mindezek a dolgozók nagyobb testi és lelki megterheléséhez, ezáltal nagyobb fokú kiégettséghez és nagyobb fluktuációhoz vezethetnek (1).

A témához kapcsolódó nemzetközi szakirodalomban két új fogalom – a betegekkel való együttérzésből eredő elégedettség (compassion satisfaction, CS) és az együttérzésből eredő kifáradás (compassion fatigue, CF) – kutatása más megvilágításba helyezte a súlyos betegekkel foglalkozók testi és lelki állapotának alakulását és testi-lelki egészségük megőrzését, valamint összefüggésüket a kiégéssel. Az együttérzésből fakadó kifáradás kifejezést először Joinson használta 1992-ben, utalva a kiégéssel küzdő ápolók tapasztalataira, majd 2001-ben finomítva a kifejezésen Figley megalkotta az együttérzési stressz/kifáradás modellt (2, 3).

Súlyos betegek ellátása során az együttérzés – „mások szenvedésének elviselése” – nehéz érzelmi teher a személyzet tagjai számára, főként azoknak, aki hosszú időn keresztül szoros kapcsolatban állnak a szenvedővel. Különösen a traumatizált beteg helyzetébe való belefeledkezés vezethet kifáradáshoz (4). Az együttérzésből eredő kifáradást a poszttraumás stresszbetegséghez hasonlítják. A különbség az, hogy ebben az esetben mások traumájának hatására jelentkezik, ezért úgy jellemzik, mint „a gondoskodás ára”. Tünetei a beteggel kapcsolatos folyamatos izgatottsági állapot, distressz, fizikális és érzelmi fájdalmak, testi, lelki és érzelmi kimerülés. Jellemző még a traumára emlékeztető helyzetek, érzések elkerülése. A következményes tünetek: alvászavar, gyakori éjszakai ébredések, tolakodó álmok. Nővéreket vizsgálva megfigyelték, hogy bár az együttérzésből eredő kifáradás tünetei megakadályozzák az optimális szintű munkavégzést, nem engedik, hogy ezt mások is észrevegyék, és folytatják a betegekkel való törődést. A kimerültséggel ellentétben az együttérzésből eredő fáradtsággal küzdőket továbbra is érdekli munkájuk és ellátják feladataikat, bár ez veszélyezteti egészségük megőrzését (5, 6).

A kiégéssel való összefüggést vizsgálva azt találták, hogy ez kiégésmegelőző állapot lehet. Míg a kiégés a szakirodalom szerint elsősorban az egészségügyi dolgozó és a munkahelyi környezet kölcsönhatásából fakad, addig az együttérzésből eredő kifáradást a beteg és az egészségügyi dolgozó kapcsolatából eredő stressz eredményeként írják le. A súlyos, életveszélyes állapotban lévőkkel és haldoklókkal foglalkozó egészségügyi személyzet mindkettőnek kitett.

Phelps és munkatársai szerint a betegekkel való együttérzésből eredő elégedettség azokra vonatkozik, akik pozitív élményként élik meg az ápolást, örömmel tölti el őket mások segítése (7). Egyszerűen kifejezve: „az ápolásért kapott elismerés elfogadásának képessége”. Egy olyan lehetséges tényező, amely ellensúlyozza az együttérzésből fakadó kifáradás kockázatát. Stamm felveti, hogy ez részben lehet az emberi szellem figyelemre méltó rugalmasságának haszna (8).

Az együttérzésből eredő kifáradással való megküzdésben, hasonlóan a kiégés megelőzésében és kezelésében a személyes stratégiák közül hangsúlyosak: a munka és magánélet egyensúlyának fenntartása, a megfelelő mennyiségű alvás, a helyes táplálkozás, a rendszeres sport, masszázs, a humor és a különböző technikák, mint a meditáció, relaxáció, önreflexió. Az intézményi stratégiák között szerepel a megfelelő arányú szabadság, a munkahelyek közötti időnkénti rotáció, a személyes tudatosság, a közösségi rituálék kialakítása. Nagy hangsúlyt kap a felettesi támogatás és az érzelmekkel való megbirkózás lehetőségének biztosítása, elsősorban csoportos szupervízió/esetmegbeszélés formájában (1).

Az együttérzésből eredő kifáradás és elégedettség vizsgálatához a Stamm által kidolgozott Professional Quality of Life Scale (ProQOL) kérdőívet használják, amelynek magyarországi validálása folyamatban van (8).

Irodalom

1. Kegye A, Zana Á, Révay E, et al. A súlyos betegek ellátásának igazi ára – az együttérzésből fakadó fáradtság vagy elégedettség. Lege Artis Medicinae 2015;25(3):129–36.
2. Joinson C. Coping with compassion fatigue. Nursing 1992;22:116–22.
3. Figley CR. Compassion fatigue as secondary traumatic stress: An overview. In: Figley CR (ed.) Compassion fatigue: Coping with secondary traumatic stress disorder (2nd ed.). New York, NY: Bruner/Mazel, 2001. pp. 1–20.
4. Figley CR. Compassion fatigue: Psychotherapists’ chronic lack of self care. Journal of Clinical Psychology/In Session 2002;58:1433–41.
5. Melvin CS. Professional compassion fatigue: what is the true cost of nurses caring for the dying? Int J Palliat Nurs 2012;18(12):606–11.
6. Kearney MK, Weininger RB, Vachon MLS, Harrison RL, Mount BM. Self-care of physicians caring for patients at the end of life. JAMA 2009;301(11):1155–64.
7. Phelps A, Lloyd D, Creamer M, Forbes D. Caring for carers in the aftermath of trauma. Journal of Aggression, Maltreatment & Trauma 2009;18:313–30.
8. Stamm BH. The concise ProQOL manual. The concise manual for the professional quality of life scale. Retrieved from http://www.proqol.org/uploads/ProQOL_Concise_2ndEd_12-2010.pdf 2009