Szülészeti és pszichológiai kérdés az, hogy egy szülőnőnél a hüvelyi szüléstől való félelem hogyan befolyásolható, s hogy valóban olyan mértékű nehézséget jelenthet-e a szülőnő félelme, ami megakadályozhatja abban, hogy megszülje gyermekét. Fontos, hogy megfelelő lelki támogatással a várandósságra és a szülésre úgy készíthessük fel a szülőnőket, hogy megalapozatlan félelmek ne akadályozzák a szülést. Amennyiben mégis elkerülhetetlennek tűnik az, hogy a szülőnő félelme miatt császármetszést végezzen az orvos, akkor a dokumentumok meghamisítása helyett a megfelelő finanszírozás érdekében a szülészeti szakmának érdemes lenne kezdeményeznie a társadalombiztosítónál azt, hogy az ilyen esetben a császármetszés költségeit megtérítse.
Szülészorvos kollégánk elmondása szerint egyik páciense nagyon félt a hüvelyi szüléstől, és mindenképpen császármetszést szeretett volna. Orvosi szempontból nem volt indokolt a császármetszés, a magzat és a szülőnő egészségesek voltak, állapotuk alapján a hüvelyi szülés várhatóan zavartalan lehetett volna. Mivel az orvosi indikáció nélküli császármetszést a társadalombiztosítás Magyarországon nem finanszírozza, a szülésorvos elmondása szerint meghamisította páciensének adatait, azaz orvosi indokot talált ki, hogy a páciensének ne kelljen fizetnie a császármetszésért. Követendőnek tarthatjuk-e kollégánk cselekedetét?
Szülészeti és pszichológiai kérdés az, hogy egy szülőnőnél a hüvelyi szüléstől való félelem hogyan befolyásolható, s hogy valóban olyan mértékű nehézséget jelenthet-e a szülőnő félelme, ami megakadályozhatja a szülőnőt abban, hogy megszülje gyermekét. Kérdésként merül fel, hogy ezt a félelmét jelezte-e korábban, s megfelelő módon megpróbálták-e félelmének okát kideríteni, illetve félelmét csökkenteni, esetleg teljesen megszüntetni. Kérdés az is, hogy adott esetben a szülés megindulásakor lehet-e még tenni azért, hogy a nő meg tudja szülni gyermekét. Ezek fontos kérdések, de megválaszolásuk túlmutat a kérdés etikai elemzésén. Feltételezzük, hogy a szülőnő minden megfelelő lehetőséget megkapott, de félelme a szülés előrehaladt állapotában olyan mértékű volt, ami nem tette lehetővé gyermeke megszülését.
Kérdésként merül fel az is, hogy a szülőnő megkapta-e a megfelelő tájékoztatást arról, hogy mik a császármetszés kockázati tényezői, tudatában volt-e annak, hogy az orvosi szempontból nem indokolt császármetszés őrá és babájára nézve is több kockázatot jelent, mint a hüvelyi szülés. Feltesszük, hogy a tájékoztatás is megfelelő volt, a szülészorvost nem motiválta semmilyen személyes érdek a császármetszésre, s mindezekkel együtt csak a császármetszés tűnt elfogadható lehetőségnek.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a kezelőorvos kötelessége páciensének érdekeit védenie, azaz tevékenysége során tekintse elsődlegesnek betegének érdekét. Esetünkben a szülőnő érdeke valóban az volt, hogy a császármetszésért ne kelljen fizetnie. Ezért gondolta orvosa, hogy kitalált indikációt vezet rá a kórlapra, ami alapján az egészségbiztosító megtéríti a beavatkozás költségeit. A fentiek tükrében a szülészorvos jó szándéka megkérdőjelezhetetlennek tűnik, hiszen nem önös érdekből, hanem kizárólag páciense érdekében hamisított adatokat.
Gondot jelent azonban, hogy a jó szándékú hamisítás is jogellenes cselekedet, s jogállamokban nem szokták büntetlenül hagyni a jogszabályok megsértését, ha az napvilágra kerül. Mondhatjuk, hogy itt két fontos érdek ütközik össze, azaz az igazmondás kötelessége és az anyagi terhek alól való mentesítés, s a hamisítás tűnhet a kisebb rossznak. Ugyanakkor a hamisítás – különösen, ha az széles körben elterjed – azt is eredményezheti, hogy az emberek bizalma megrendül, s az orvosi dokumentáció tartalmát nem fogadják el igaznak.
Érdemes azt is szemügyre vennünk, hogy miért nem fizeti az egészségbiztosító az orvosi indikáció nélküli beavatkozást. Amennyiben egy császármetszés csak a szülőnő szeszélyét vagy egyfajta kényelmét szolgálja, akkor jogos az, hogy ezt a többletszolgáltatást a páciens maga fizesse meg. Amennyiben hamis adatokkal a társadalombiztosításra terheljük ennek a nem indikált beavatkozásnak a költségét, akkor valójában a társadalombiztosítási járulékot fizetőkkel fizetteti meg a szülészorvos a nem indokolt császármetszés költségét, s más beavatkozás elől vonja el a forrásokat, hiszen a társadalombiztosítási kassza alapvetően zárt kassza.
Ha gyakran fordul elő az, hogy a szülőnő befolyásolhatatlan félelme miatt akadályozott a hüvelyi szülés, akkor a szülészeti szakmának érdemes lenne kezdeményeznie a társadalombiztosítónál azt, hogy az ilyen esetben a császármetszés költségeit a kórház részére megtérítse. Mindamellett még fontosabbnak tűnik, hogy megfelelő lelki támogatással a várandósságra és a szülésre úgy készíthessük fel a szülőnőket, hogy megalapozatlan félelmek ne akadályozzák a szülést.
Összegzésül megállapíthatjuk, hogy egyértelműen jogszabálysértés a kórlapon hamis adat feltüntetése, s e cselekedet emiatt nem kívánatos megoldás az adott esetben. A szülőnő szorongása, félelme okának feltárása és enyhítése ugyanakkor az egészségügyi ellátás és a várandósgondozás fontos feladata, hiszen a szülőnő lelki traumái a szülés egészséges lefolyását is gátolhatják. Amennyiben a szülőnő szorongása olyan mértékű, hogy a szülészorvos megítélése alapján a hüvelyi szülés lefolyását megakadályozhatja, s e szorongás oldására már nincs lehetőség, akkor ezen tények dokumentálása mellett alternatívaként egyedi finanszírozási lehetőséget érdemes kérni az egészségbiztosítótól.
