Terápiák kombinálása a pszichoszociális onkológiában

  Az érintettek azt a pillanatot, amikor megtudták, hogy a kivizsgálás rákbetegséget igazolt, leggyakrabban „derült égből villámcsapásként” jellemzik. Mindenkit – betegeket, családtagokat egyaránt – sokként ér a diagnózis, és közlésének pillanatában gyökeresen megváltozik az életük. Az onkológiai betegség és a kezelések következtében számos változással, veszteséggel kell szembenézniük. Elvész az egészség és egészségbe vetett bizalom, a […]

Antifoszfolipid-szindróma és terhesség

  A 38 éves nő anamnézisében jelentős betegség nem szerepelt. Mivel nem tudott teherbe esni, magánorvosok sorával vizsgáltatta magát. A nőgyógyász mindent rendben talált. Endokrinológusnál szubklinikus hypothyreosis igazolódott, ezt elkezdték szubsztituálni. Autoimmun thyreoiditis irányában nem történtek antitestvizsgálatok. Egy másik magánrendelésen emelkedett éhomi glükózszint miatt metformint kapott. Ezután teherbe esett, majd két alkalommal spontán vetélése volt […]

Defibrillátor, a barátunk

  Az újraélesztés egyik legfontosabb, de viszonylag ritkán említett eszköze a defibrillátor. Használatának ismerete minden orvos, egészségügyi dolgozó, nagy forgalmú helyek (például uszoda) felügyeletét ellátó személy számára fontos. Naponta mintegy 14-15 személy veszíti életét az országban hirtelen szívhalál következtében. Ezeknek az embereknek egy jelentős része megmenthető lenne, ha időben volna a közelükben olyan személy, aki […]

E-pszichoterápiák: valódi terápia a virtuális térben

  Az információs forradalom a gyógyítást is teljesen megújítja, az információs technológia orvosi felhasználása (a telemedicina vagy e-medicina) ma az orvostudományi kutatások és az ezeken alapuló innovációk egyik legfontosabb, robbanásszerűen fejlődő területe. A telemedicináról általában az embereknek a különböző technikai eszközök, „kütyük” jutnak eszébe, és első hallásra furcsa, hogy az orvoslás talán egyik legintimebb, a […]

Új tagi szolgáltatást nyújt a Magyar Orvosi Kamara

  Tisztelt Olvasónk!   A kamarai tagok számára térítésmentesen elvégezhető online akkreditált továbbképzésünkért 10 kreditpontot szerezhet, amennyiben a vizsgakérdések 70%-ára helyesen válaszol. A kreditpontok nyomon követése és jóváírása érdekében a képzési oldalra újra be kell lépnie az econsilium.hu oldalon beregisztrált felhasználónevével és jelszavával. A megszerzett pontok szakma szerinti – távoktatás tanfolyamon megszerzettnek minősülnek háziorvosoknak, belgyógyászoknak, […]

Testi működésekre is hat a pszichoterápia

  A Descartes által a középkorban bevezetett dualista gondolkodás, amely különválasztja a testet és a lelket, évszázadok óta meghatározza gondolkodásmódunkat. Az utóbbi évtizedek neurobiológiai, idegtudományi eredményei alapján ma már világossá vált, hogy a szigorú dualista gondolkodás túlhaladott. Mégis nehéz elszakadnunk attól az alapvetéstől, hogy az úgynevezett lelki jelenségek megfoghatatlanok, a testi működésektől függetlenek, egymásra nem […]

Gestatiós diabetes

A nők életében a terhesség a legszebb és egyben a legfelelősségteljesebb állapot. A terhesség folyamán rendkívül sokféle változás megy végbe az anya szervezetében. A gestatiós diabetes mellitus szempontjából fokozott kockázatú terheseknél úgynevezett korai terheléses szűrővizsgálat javasolt, a többieknél a terhesség 24–28. hete között kell a 75 grammos orális cukorterheléses vizsgálatot elvégezni, amelynek diagnosztikus vércukorszint-határértékei: 0 […]

Miért jó családbarát perinatalis intenzív centrumban (PIC) növekedni, élni, dolgozni?

  Ma, amikor minden tizedik újszülött koraszülöttként jön világra, s az elmúlt évek fejlesztéseinek, beruházásainak köszönhetően egyre javulnak az életben tartásuk technikai feltételei, különös jelentőséggel bír, hogy közülük minél többen egészséges gyermekként térhessenek haza. A hosszan ápolt koraszülöttek akkor lehetnek majd valóban testileg és lelkileg egészséges gyermekek és felnőttek, ha pszichológiai értelemben is egészséges családok […]

Borderline zavar sématerápiája – módszer- és esetismertetés

  A sémafókuszú terápia a kognitív terápia továbbfejlesztéséből született. Célja, hogy a kliens képes legyen megváltoztatni egyes, a gyermekkorban gyökerező és élethosszan fennálló gondolkodási és viselkedéses mintázatokat, különös tekintettel a kapcsolati mintákra. A sémák tehát olyan stabil, hosszan tartó mintázatok, amelyek gyermekkorunkban alakulnak ki és amelyek aztán életünk során befolyásolják viselkedésünket. Olyan, saját magunkkal és […]

Szulfonilurea helyett SGLT-2-gátló?

    Lehet-e váltani hosszú tartamú szulfonilureakezelés után?   A dapagliflozin a nátrium-glükóz transzporter (SGLT-2) gátlószere, amely megakadályozza a vesében a glükóz visszaszívódását, így okozván glükóz- és kalóriavesztést (1). 2-es típusú diabeteses (T2DM) betegeink többsége túlsúlyos. Kezelésükben nagy kihívást jelent a metabolikus célértékek elérése a testsúly csökkentése mellett. A szulfonilureák és az inzulin testsúlyt gyarapító […]

eConsilium bejelentkezés

eConsilium bejelentkezés