A sztatinoknak tulajdonított mellékhatások többségét nem a sztatinok okozzák

Háttér

A sztatinok világszerte a leggyakrabban felírt koleszterincsökkentő gyógyszerek közé tartoznak, amelyek bizonyítottan csökkentik a szív- és érrendszeri események kockázatát. Ugyanakkor a mellékhatásokkal (pl. memóriazavar, depresszió, izomfájdalom) kapcsolatos aggodalmak sok beteget visszatartanak a kezeléstől, vagy a kezelés félbeszakításához vezetnek. A sztatinok mellékhatásait egy most megjelent metaanalízis összegezte. 

Célkitűzés

A vizsgálat célja volt annak pontosabb feltárása, hogy valóban a sztatinok okozzák-e a készítmények dokumentációjában felsorolt mellékhatásokat. 

Módszerek

Egyéni résztvevői adatokon alapuló metaanalízis több nagy, kettős vak, randomizált, kontrollált vizsgálatból származó adaton.

Első lépésként egy elektronikus gyógyszerkompendium alapján azonosították az alkalmazási előírásokban szereplő összes, sztatinokhoz kapcsolt nemkívánatos hatást öt hatóanyag esetében (atorvasztatin, fluvasztatin, pravasztatin, rozuvasztatin és szimvasztatin).

Az elemzésbe azok a randomizált vizsgálatok kerültek be, amelyek legalább 1000 résztvevőt vontak be, tervezett kezelési időtartamuk legalább 2 év volt, és kettős vak módon hasonlították össze a sztatint placebóval, illetve az intenzívebb és a kevésbé intenzív sztatinterápiát. 

Kiszámították az eseményráták arányát és a 95%-os megbízhatósági tartományokat. A statisztikai szignifikanciát az 5%-os hamis felfedezési ráta kontrollálása mellett értékelték. 

Eredmények 

Tizenkilenc vizsgálatban hasonlították össze a sztatinkezelést a placebóval, összesen 123 940 résztvevő bevonásával; a medián követési idő 4,5 év volt. Ezen kívül elemezték négy, különböző intenzitású sztatinkezelést vizsgáló vizsgálat több mint 30 000 betegének adatait is. A korábban már ismert izomeredetű mellékhatásokon és a cukorbetegség kockázatának növekedésén túl a sztatinoknak tulajdonított további 66 nemkívánatos esemény közül mindössze négy bizonyult szignifikánsnak az 5%-os hamis felfedezési arány szerinti korrekció után.

Ezek közé tartozott az emelkedett májtranszamináz-szint a sztatincsoportban 783 főnél (évi 0,30%), a placebocsoportban 556 főnél (évi 0,22%; eseményráta-arány [RR]: 1,41), valamint az egyéb májfunkciós laboratóriumi eltérések 651 főnél (évi 0,25%) a sztatincsoportban és 518 betegnél (évi 0,20%; RR: 1,26) a placeboágon. A kombinált májfunkciós eltérések abszolút éves többletkockázata 0,13% volt. Emellett szignifikáns különbséget találtak a vizeletösszetétel megváltozásában (556 fő, évi 0,21% vs. 472 fő, évi 0,18%; RR: 1,18) és az ödéma előfordulásában (3495 fő, évi 1,38% vs. 3299 fő, évi 1,31%; RR: 1,07) a sztatinnal vs. placebóval kezeltek között.

A nagyobb intenzitású és az alacsonyabb intenzitású sztatinkezelést összehasonlító négy vizsgálat elemzése szintén szignifikáns többletkockázatot mutatott a májtranszamináz-emelkedés és az egyéb májfunkciós eltérések tekintetében, ami dózisfüggő hatásra utal. A vizeletösszetétel megváltozása és az ödéma esetében ugyanakkor nem igazolódott szignifikáns különbség az eltérő intenzitású kezelések között. 

Következtetések

Ez a nagyszámú, kettős vak randomizált vizsgálat egyéni szintű adatain alapuló elemzés élesen megkülönbözteti a valódi, gyógyszerhez köthető mellékhatásokat a véletlen vagy félreértelmezett jelenségektől. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a sztatinokkal kapcsolatban gyakran emlegetett panaszok többsége – különösen a szubjektív tünetek, például izomfájdalom, fáradtság vagy kognitív panaszok – nem mutatott megbízható különbséget a placebóhoz képest. 

Csak nagyon kevés mellékhatás bizonyult statisztikailag is megalapozottnak a többszörös összehasonlítások korrekt kezelése után, és ezek is többnyire ritkák, enyhék, illetve laboratóriumi eltérésekre korlátozódnak (különösen a májenzimek emelkedése), klinikailag súlyos következmények nélkül. A dózisintenzitás elemzése tovább erősíti a biológiai plauzibilitást a májfunkciós eltérések esetében, míg más kimenetelek esetén ilyen összefüggés nem látható. 

A sztatinok mellékhatásainak túlértékelése jelentős közegészségügyi kockázattal jár, mivel a sztatinkezelés elhagyása vagy el sem kezdése növeli a megelőzhető szív- és érrendszeri események számát. A klinikai döntéshozatalnak szilárd, torzításmentes bizonyítékokon kell alapulnia, és a betegekkel folytatott kommunikációban világosan el kell különíteni a ritka, valódi kockázatokat a gyakori, de nem okozati jellegű panaszoktól.