A cukorbetegek nem traumás eredetű alsó végtagi amputációinak (NTEAVA) gyakorisága a diabetesesek gondozásának fontos minőségjelzője. Az index alakulását a glikémiás kontroll, a cardiovascularis rizikótényezők és a diabetes szövődményeinek kontrollálása és korai felismerése, valamint a cukorbetegek öngondozása befolyásolja. Az Egyesült Államokban a statisztikák 1990 és 2010 között az NTEAVA és más diabeteses komplikációk csökkenéséről számoltak be.
Ez a változás azonban elsősorban az idősebb populációban elért javulásnak köszönhető, miközben az adatok egyes demográfiai (etnikai, szocioökonómiai, földrajzi) paraméterek szerinti eloszlásában jelentős egyenetlenségek vannak. Ráadásul a fiatal és középkorú betegek körében aggasztó tendenciák jelentkeztek: nőtt a hyperglykaemiás mortalitás, illetve hospitalizáció, és stagnált a cardiovascularis okokból szükséges hospitalizáció. A szakértők egyik lehetséges okként a 2008-ban kezdődött gazdasági válságot jelölték meg.
Mivel a diabetesszel kapcsolatos mortalitás közelmúltbeli trendjeivel eddig kevés kutatás foglalkozott, egy amerikai kutatócsoport elemezte a 2000–2015 közti időszak epidemiológiai adatait az NTEAVA vonatkozásában. Forrásként a Nationwide Inpatient Sample adatbázisát használták, amelyben évente mintegy 7-8 millió hospitalizciós eseményt rögzítenek. Nem traumás alsó végtagi amputáción átesett diabeteses és nem diabeteses betegeket vontak be a tanulmányba. Az analízis során a beavatkozás kiterjedése szerint három kategóriát képeztek: a lábujjakra vagy a lábra kiterjedő minor, a boka és a térd közötti major, illetve a térd feletti amputációk csoportjait.
Az eredmények riasztóak voltak.
Míg az 1000 cukorbetegre eső NTEAVA-k száma 2000 és 2009 között 43%-kal csökkent, addig 2009 és 2015 között 50%-kal emelkedett (p<0,001). Ezzel szemben a nem diabetesesek körében az NTEAVA-k életkorral korrigált rátájában 2000 és 2015 között egyenletes mérséklődést találtak. A diabetesszel összefüggő amputációk számának emelkedését elsősorban a minor beavatkozások rátájának 62%-os növekedése okozta, és a major amputációk száma kisebb, 29%-os, de szintén szignifikáns emelkedést mutatott. Valamennyi kategóriában a legkifejezettebb növekedést a fiatal (18–44 éves) és a középkorú (45–64) korcsoportokban tapasztalták. A nemek közti megoszlás tekintetében a férfiak statisztikája volt kedvezőtlenebb. Az idősebbek és a nőbetegek körében az amputációk száma stagnált.
Összességében tehát a korábban tapasztalt javulás az elmúlt évtizedben megtorpant, sőt, a diabeteses betegek egyes csoportjaiban az amputációs statisztikák ismét romlani kezdtek. Figyelembe véve a beavatkozás életminőségre gyakorolt hatásait és gazdasági következményeit, az amputációk számának emelkedése mindenképpen aggasztó.
A trend oka nem tisztázott. A minor amputációk száma növekedhet a klinikai döntéshozatal megváltozása miatt is, azáltal, hogy egy kisebb súlyú – például a lábujjakra korlátozódó – beavatkozással elkerülhető lehet a kiterjedtebb műtét és a vele járó hospitalizáció. Egyidejűleg azonban a major amputációk számának emelkedése is megfigyelhető, ami arra utal, hogy a diabeteses szövődmények megelőzésével kapcsolatban alapvető problémák lehetnek.
Számos csonkoló műtét megelőzhető lenne a kockázatcsökkentést célzó klinikai, illetve öngondozási gyakorlat javításával, az alsó végtagi fekélyek korai felismerésével és megfelelő kezelésével. Léteznek a 2. típusú cukorbetegség megelőzésében vagy késleltetésében bizonyítottan hatékony intézkedések. Ezek megvalósításában azonban további előrelépésekre van szükség a diabeteses eredetű amputációk – különösen a minor beavatkozások – visszaszorításához.
Irodalom
Forrás: Geiss LS, Li Y, Hora I, et al. Resurgence of Diabetes-Related Nontraumatic Lower Extremity Amputation in the Young and Middle-Aged Adult U.S. Population. Diabetes Care 2018; pii: dc181380.
