A.-val 2005 szeptemberében találkoztam először. Alvászavar, szorongásos rosszullét miatt jelentkezett rendelésemen. Mivel korábban pszichiátriai rendelésen nem járt, a betegségéből adódó feszültségét a szituációból következő feszültség tetézte.
Panaszai kialakulását elsősorban tartós munkahelyi túlterheltségére, relaxáció hiányára vezette vissza. Alvászavara már közel fél éve tartott. Légszomjjal, palpitációval járó rosszullétének szervi hátterét hamar kizárták, így került hozzám.
Beszélgetésünkkor kiderült, hogy családjával rendezett körülmények között él, elhivatott pedagógus. A munkahelyi sikereit át tudta élni, ugyanakkor az adminisztratív terheket, a munkatársi konfliktusokat nehezen viseli.
Racionális gondolkodása ellenére a gyógyszeres terápiával kapcsolatban ellenérzései voltak. Abban állapodtunk meg, hogy a döntésével várhat, viszont a lehetőséget megkapja, felírom számára a gyógyszert.
Egy hónap elteltével már érezhető volt megkönnyebbülése. Néhány nap után ellenérzéseit félretéve az előírtaknak megfelelően szedni kezdte a gyógyszerét. Nem tapasztalt mellékhatást, és rosszulléteinek megszűnésétől szemmel láthatóan megkönnyebbült.
A második kontrollvizsgálat során látszott, hogy fontos dolgot szeretne megosztani velem. Kis puhatolózás után elmondta, hogy egy régi félelme, viszolygása megváltozott. Itt átadom a szót A.-nak, aki így írja le a tapasztalatait:
A macskák és én
Mióta emlékeim vannak, mindig viszolyogtam a macska szőrétől és simogatása közbeni érzéstől (minden csontja érezhető) undorodtam. Van két fontos emlékem gyermekkoromból.
1. Falun élő rokonoknál természetes volt, hogy a macska a konyhában járkál, akár evés közben is. Ez számomra elviselhetetlen volt, ezért én mindig törökülésben ültem a széken.
2. Gimnazista koromban felmentem egy osztálytársamhoz. Egy ideje már beszélgettünk, mikor megjelent az ő szeretett állata, én pedig teljes kétségbeesésemben rohantam felfelé a lépcsőn, hogy a macska érintését elkerüljem. Közben pedig artikulátlanul ordítottam.
Időrendben a következő furcsaság az életemben, hogy egy olyan férfi lett a társam, aki rajong az állatokért. Az én „furcsa” állatellenességemet elfogadta, tolerálta.
Mindig tudtam magamról, hogy e téren nem átlagosan működik bennem valami. Ezért a gyermekeim születését követően tudatosan törekedtem, hogy a gyermeki szeretetüket az állatok iránt ne tegyem tönkre.
Az áttörés 2005 ősz végén következett be. Ekkor már egy féléve volt két kiscicánk. Engedtem, mert a gyerekek annyira szerették volna.
Abban az évben, szeptemberben szorongásos tüneteimet nem lehetett tovább gyógyszerek nélkül féken tartani, és a doktor úr javaslatára escitalopramot* kezdtem szedni. A szorongásos tüneteim lassan múltak, de lett más óriási változás az életemben. Ez pedig a macskákkal szembeni ellenérzéseim múlását jelentette. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideje szedtem a gyógyszert (kb. 2-2,5 hónapja), mikor megtört a jég.
Egyik délután, mikor leálltam a garázsba, az egyik (a csúnya, fekete-vörös szőrű) macska szívszorongatóan nyávogni kezdett. Leültem egy felfordított vödörre és egy perc sem kellett hozzá, hogy a macska az ölembe ugorjon. Szerencsémre hosszú és vastag szoknya volt rajtam, s így nem éreztem közvetlenül a testét. Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy akkor, ott mi játszódott le bennem. A gyomrom környékéről jövően egy furcsa érzés szaladt végig a testemen, talán ahhoz hasonlít legjobban, mikor végigfut rajtunk az undor vagy a meghatottság, és minden porcikánk beleremeg.
Ez a nap volt az, ami teljesen megváltoztatta az életemet a macskákkal kapcsolatban. Megdöbbenve hallottam a doktor úrtól, hogy az általa szorongásaimra adott gyógyszer jól működik fóbiák kezelése során is. Nálam ez volt a mellékhatás, ami miatt nagyon hálás vagyok a szorongásaimnak és a kezelőorvosomnak is.
Még egy nagyon fontos. A macskákat megszerettem, de nem engedek nekik mindent, hiszen a gátjaimat maximálisan nem sikerült legyőznöm. Nem nyúlok a szájukba.
Korában is előfordult olyan terápiás élményem, hogy egy életen keresztül fennálló fóbia szerotoninerg terápia mellett látványosan megváltozott. Ezekben az esetekben tudomásom volt a tünetekről, és a viselkedésterápia a kezelés részét képezte. A. kisállatfóbiájáról viszont nem volt tudomásom, ezirányú pszichoterápás beavatkozás nem történt, mégis, viszolygása nemcsak hogy oldódott, hanem a macskával való kapcsolata örömforrássá alakult.
Mennyire játszott szerepet ebben az SSRI gyógyszere? Én erre nem tudok mást választ adni, mint hogy feltehetően jelentős mértékben, a motivált változtatás lehetőségét megadva.
Még egy érdekessége van az esetnek. A fóbiás tünetek eliminációja véglegesnek bizonyult. Bár az egyéb szorongásos tünetek escitalopramterápia mellett megszűntek, a gyógyszer leállítását követően néhány évvel visszatértek, így A. három alkalommal, átmeneti gyógyszeres terápiában részesült.
Jelenleg gyógyszermentesen él úgy, hogy fekete kandúrja reggelente ébresztő gyanánt megnyalja az arcát.
* a beteg eredeti beszámolójában a készítmény kereskedelmi neve szerepelt.
