A szerző évek óta gyűjti híres emberek halálos közlekedési baleseteit – annak tekinti a közlekedési eszköz, jármű nélküli balesetek minden formáját is, így a gyalogosan, sível, vízben történő fulladást, repülést is. Kigyűjtötte és bemutatja az orvosokkal történt eseteket, közöttük számos neves magyar kollégánk is volt.
De Rozier, Pilâtren (1754–1785)
Pilâtren de Rozier francia orvos, az emberiség első léghajósa és a hőlégballonozás első halottja.
Az 1700-as évek közepén a francia Montgolfier fivérek sikeresen kísérletezni kezdtek hőlégballonnal. Állatok felküldése után „emberes” repülést és bemutatót terveztek XIV. Lajos király tiszteletére, aki rabokat akart a próbarepülésre használni, azonban Pilâtre de Rozier orvos és Francois d’Arlandes márki vállalta az utazást. Ők az első emberek, akik hőlégballonos próbarepülést hajtottak végre (1783. október 19., Párizs). A hivatalos, több száz meghívott előtti felszállás 1783. november 21-én történt, ekkor 7,5 km-t tettek meg 25 perc alatt. A következő évben, 1784-ben Proust kémikussal már az akkor hihetetlen 4000 méter magasra emelkedtek.
Később Pilâtre de Rozier tervezte a La Manche csatorna átrepülését egy általa feltalált kísérleti kettős léggömbbel, amelynek egyik fele hővel működött, másik fele hidrogénnel volt töltve. Ezt a kombinált ballont orvos feltalálója után „ Rozier”-nek nevezték el. Hónapokig várt a kedvező szélre, míg 1785. június 15-én kísérőjével, Romainnal nekivágott az útnak.
„Rozier kinyitja a szelepet, hogy a magasságon változtasson és kedvező szelet fogjon, a kívül vezetett szelepzsinór felszakítja a ballon falát és a gáz kiömlik. A léggömb összeesik, a hőlégcellának sincs elég tartása, az egész szerkezet meredeken a földre zuhan és néhány percen belül sérüléseikbe belehaltak.” Így Pilâtre de Rozier francia orvos az emberiség első léghajósa és a hőlégballonozás első halottja is.
Flór Ferenc (1809–1871)
Flór Ferenc dr. magyar orvos, orvosi szakíró, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.
1833-ban orvosi, 1834-ben sebészi és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti egyetem orvostudományi karán. 1834-ben tanulmányutat tett német és osztrák egyetemeken, ahol elsajátította a legújabb sebészeti műtéteket.
1837-től a pesti Rókus Kórházba került, 1840-től osztályvezető főorvossá nevezték ki. Elsőnek ő alkalmazott kloroformot érzéstelenítésre Magyarországon. 1847-től Pest város tiszti főorvosa, egyúttal a Rókus Kórház igazgatója lett.
Amikor az árvíz elöntötte a várost, csónakosaival sok életet mentett meg. Ez ösztönözte arra, hogy javaslatot tegyen a mentésügy megszervezésére. Könyvet írt a vízbe fúlt emberek újraélesztéséről, illetve a vízből való mentés technikájáról.
1848 őszétől, mint nemzetőr, őrnagyként a honvéd hadsereg törzsorvosaként szolgált. 1849. január 22-én már alezredes és a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnöke. Vezetésével fejeződött be a magyar honvédség egészségügyi szervezetének kiépítése.
A fegyverletétel után állásvesztésre és börtönre ítélték, annak letöltése után tápiószelei birtokán – rendőri felügyelet alatt – élt. 1861-ben ismét Pest város tiszti főorvosa és kórházigazgató lett, de tíz hónap múlva, tiltakozásul a kormányzati rendszer miatt, lemondott és csak a kiegyezés után tért vissza.
Flór Ferenc élete végéig Kossuth feltétlen híve volt, kölcsönös bizalom nyilvánult meg Kossuth levelében, amelyben Flór Ferencet a „legmagyarabb magyar orvosnak” nevezte.
1871. július 7-én a Szent Rókus Kórház előtt, a Rákóczi úton közlekedő lóvasút halálra gázolta. „Az orvosi látlelet szerint négy oldalbordája eltörve, mája és tüdeje megrepedve találtatott, mi rögtön halálát okozta” – írták az akkori sajtóban (1).
„A múlt héten vérfagyasztó szerencsétlenség híre zavarta meg a főváros nyugalmát. A pesti közúti vaspálya egy nehéz kocsija keresztülment egy öreg emberen, … aki elesett közvetlenül a sebesen rohanó ló vonta kocsi előtt, melyet már nem volt idő feltartóztatni, s ez kerekeivel annyira összezúzta, hogy menten kiadta lelkét. A megdöbbentő eset hatása még fokozódott, a mint megtudtuk, hogy a szerencsétlenül járt nem volt más, mint dr. Flór Ferencz, a Rókus-kórház köztiszteletben álló igazgató főorvosa. Temetése múlt vasárnap ment végbe. Tengernép jelent meg a mondott nap délutánjára a Rókus előtt s elborítá a széles Kerepesi utat, úgy hogy a közlekedés teljesen megszakadt.”
Lacassagne, Alexandre (1843–1924)
Alexandre Lacassagne francia orvos és kriminológus. Megteremtette a Lacassagne-irányzatot (a bűnözés táptalaja a környezet) Lyonban. Szemben állt a Lombroso-féle olasz irányzattal. Módszereit ma is oktatják. Számos könyvet írt, orvostudományi múzeumot alapított.
Nyolcvanéves korában, 1924. szeptember 24-én gépkocsi gázolta el, hónapokkal később halt meg lassan kialakuló poszttraumás koponyaűri vérzésben. Kívánsága az volt, hogy egyszerű, csendes temetése legyen.
Boros József (1870–1925)
Boros József magyar orvos, sebész, magyar királyi egészségügyi főtanácsos, közkórházi igazgató főorvos, amatőr sportrepülő pilóta.
A szegedi rókusi (1800-ban alapított) közkórházat vezette 1905-től haláláig. Ő vezette be a jóddal való bőrfertőtlenítést.
„A szegedi repülőtéren 1925. június 3-án, kedden reggel 8 órakor lezuhant egy repülőgép, amelynek pilótája azonnal meghalt. Utasát, dr. Boros Józsefet – aki a repülőgép-vezetést tanulta, »tanulmányi szempontból szállt a repülőgépre« – súlyos sérülésekkel beszállították a klinikára, ahol ő is elhunyt, így lett az ismert orvos a magyar sportrepülés első halottja” (2).
Sir Banting, Frederick Grant (1891–1941)
Sir Frederick Grant Banting kanadai Nobel-díjas orvos kutató, az inzulin felfedezője.
A Torontói Egyetemen végzett, az I. világháború alatt a kanadai hadsereg orvosi egységében szolgált, majd ortopéd sebész lett. Endokrinológiát tanított az Ontariói Egyetemen.
1920. október 31-én, az orvosi folyóiratok szokásos esti olvasása közben vetette papírra ötletét arról, hogyan lehetne izolálni a hasnyálmirigy szekrétumát, amivel a cukorbetegséget lehetne gyógyítani. A Torontói Egyetemen 1921. május 17-én kezdett dolgozni John MacLeod laboratóriumában. Eltávolították kutyák pancreasát, de hasnyálmirigy-kivonattal életben tudták őket tartani. Sikerült tiszta és hatásos hasnyálmirigy-kivonatot izolálniuk, s hamarosan a kezükben volt a kivonat: az inzulin. A felfedezésért Banting és – máig vitatottan – a laboratórium vezetője, MacLeod, 1923-ban megkapták az orvosi Nobel-díjat.
Az 1930-as években Banting különböző katonai kutatási projektekben vett részt, így a G-ruha első generációjának kifejlesztésében.
1941. február 21-én halt meg, amikor egy amerikai bombázó, amelyen éppen Angliába tartott, röviddel a felszállás után, Új-Fundland partjainál lezuhant. Feltételezés szerint Banting a frontra tartott, mert ott több hasznát látta tevékenységének. Csak a gép pilótája élte túl a szerencsétlenséget a helyi lakosság és maga Banting segítségével. A gép lezuhanása után Banting még ellátta a pilóta sebét, mielőtt belehalt saját sérüléseibe.
Bantinget 2004-ben a kanadaiak egy felmérés szerint a „10 legnagyobb kanadai” közé sorolják.
Irodalom
1. Vasárnapi Újság, 1871. július 16.
2. Zalai Közlöny, 1925. június 3.
