És az orvosok jogai? I. rész
A betegek jogainak látványosnak tűnő deklarálása mellett az orvosok sok esetben sérelmezik, hogy az ő jogaikról alig hallunk, noha többször ezeket is megsértik. Igaz, hogy általánosságban a betegek státusukból, informáltságukból adódóan sérülékenyebb helyzetben vannak, mint orvosaik, ez azonban nem jelenti azt, hogy az orvosok jogai ne sérülnének. Magyarországon a betegek ellátása kapcsán jelentkező stressz sokszor […]
Gépkocsivezetés időskorban
Elöregedő világunkban, a „vén” Európában különösen nagy hangsúlyt kap az időskori gépkocsivezetés problémaköre, hiszen a világ lakosságának csaknem egytizede 60 év feletti, s ezzel párhuzamosan növekszik az idős vezetők száma, aránya. A közvélemény az életkoruk miatt hátrányosan ítéli meg az idős vezetőket, noha abszolút számban nem okoznak több balesetet, mint a fiatalok. (Fiatalnak számítanak az […]
Terápiahűség időskorban
Időseknél a nem megfelelő terápiahűség mértéke 40–75% közé tehető, s ennek következtében romlik a terápia hatékonysága, a beteg életminősége, valamint a költséghatékonyság. Az együttműködés csökkenésében szerepet játszhatnak tudatos és nem tudatos okok, illetve kommunikációs problémák. A terápiahűség javítása az orvos és a beteg közös érdeke, de a tágabb közösség számára is előnyös. „…orvoshoz általában azért […]
Az antropozófus gyógyászat
Az antropozófus gyógyítás az ember holisztikus megközelítésén alapul, figyelembe veszi a kapcsolatot az ember lelki-szellemi és fizikai-testi működése között. Az akadémikus orvoslásra alapozva egészíti ki azt az antropozófiai megközelítéssel. Az egész embert tartja szem előtt, bizonyítékokra épít, az optimális egészség és gyógyulás érdekében minden elfogadható terápiás megközelítést, egészségmegőrző eljárást és módszert alkalmaz, újraéleszti a gyógyító […]
A télisport-sérülések és megelőzésük
A síelés és hódeszkázás a második tömegsport hazánkban a labdarúgás után. A sérülésszám, sajnos, nagy, mert a téli sportokat – földrajzi és éghajlati okok miatt – csak néhány hétig, elsősorban külföldön tudjuk gyakorolni. Síelésnél a térdtáji sérülések, hódeszkázásnál a csukló- és fejsérülések állnak a vezető helyen. Fontos a síelési szabályok ismerete, a védőeszközök használata, a […]
Elfogadható-e a beteg nyilvános kioktatása?
A szülészorvos tájékoztatási jogát és kötelezettségeit elemezzük egy olyan esetben, amikor otthon szülés után felvételét kéri a szülőnő egy kórházba. A szakmai kérdésekről, azaz a szülészeti epidemiológiai kutatások eredményeiről nyugodt és tárgyilagos módon természetesen joga és kötelessége az orvosnak betegeit informálni. Sőt joga van az orvosnak személyes tapasztalatairól, a szakmában vagy épp a nemzetközi szakirodalomban […]
Év eleji gondolatok orvosoknak – orvosokról
Természetesen az orvos is lehet beteg. Egészségének megőrzéséhez, panaszait okozó elváltozásainak kivizsgálásához győzze le erős belső ellenállását, és forduljon kollégáihoz! Gyerekorvos édesapám mondta: „Mi, orvosok, jóban vagyunk a betegségekkel, mindegyiket név szerint ismerjük, az életünkhöz tartoznak. Ha átmeneti, gyógyítható bajunk támad, akkor tudjuk, hogy majd rendbe jövünk, és dolgozunk tovább. Ha aztán egy gyógyíthatatlan betegség […]
Egy panasz – kettős patológia (double crush szindróma)
A plexus ischiadicust ért trauma után meglepően tartós neuropathiás fájdalmak léptek fel a betegnél. A klinikai és neurofiziológiai vizsgálatok során az enyhe plexuslaesión túl örökletes demyelinisatiós polyneuropathiára (Charcot–Marie–Tooth-betegség) is fény derült. A panaszokat a két betegség együttesen okozhatta. A beteg fájdalmai pregabalin szedése mellett 30-40%-kal csökkentek. Az aktív életmódot folytató, jó egészségnek örvendő középkorú férfi több éve fennálló […]
A genetikai vizsgálat és tanácsadás jelentősége napjainkban
A genetikai tanácsadás összetett feladat, része az alapos anamnézisfelvétel, a genetikai kockázat felmérése, a megfelelő tesztek lekérése, az eredmények interpretálása a személyes és a családi fenotípus ismeretében, surveillance- vagy rizikófüggő szűrések, valamint a vizsgálatoknak a páciens körülményeihez való igazítása. A genetikai tanácsadásnak fontos szerepe lehet például egy olyan család esetében, ahol több generáció tagjain előfordul […]
Sarokfájdalom iskolás gyerekeknél (morbus Sever)
Az iskolás gyermekeknél gyakran fordul elő a sarokfájdalom az iskolai szezon kezdetén. Az anamnézis, a klinikai kép és röntgen- vagy ultrahangvizsgálat segítségével a diagnózis felállítása nem nehéz. A megelőzés és a kezelés egyszerű: a növekvő gyermek terhelési sajátosságainak figyelembe vétele. Az őszi iskolakezdést követően a tanszer, az órarend és a különórák elrendezése éppen a végéhez ér […]