A gyermekkori bántalmazás és a felnőttkori migrén közötti összefüggések

August 31, 2026

A vizsgálat eredményei szerint a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás hosszú távon növeli a felnőttkori migrén kialakulásának kockázatát férfiaknál.

A vizsgálat célja

A gyermekkor az emberi fejlődés kiemelten érzékeny időszaka, amely során a kedvezőtlen környezeti hatások hosszú távon is befolyásolhatják a testi és lelki egészséget. A kutatás célja annak meghatározása volt, hogy a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás milyen hatással van a felnőttkori migrén előfordulására. Emellett a szerzők azt is vizsgálták, hogy fennállnak-e nemi különbségek a bántalmazás és a migrén kapcsolatában, illetve hogy a pszichiátriai zavarok – különösen a depresszió, a szorongás és a poszttraumás stressz zavar – közvetítő szerepet játszanak-e gyermekkori bántalmazás és a későbbi migrén kialakulása között.

A vizsgálat felépítése

A kutatás egy 20 éves utánkövetéses kohorszvizsgálat volt, amelyet New York állam területén végeztek. A vizsgálatba összesen 305 felnőttet vontak be, akiknek 51,1%-a nő volt. A gyermekkori bántalmazásra vonatkozó adatokat a gyermekvédelmi szolgálat hivatalos nyilvántartásai alapján gyűjtötték össze, míg a migrén előfordulását a résztvevők önbevallása alapján, orvos által korábban felállított diagnózis figyelembevételével értékelték. Az elemzés során számos lehetséges zavaró tényezőt figyelembe vettek, többek között az életkort, a nemet, a jövedelmet, a rasszt, a dohányzást, a testtömegindexet, az alvásminőséget, valamint a depresszió, a szorongás és a poszttraumás stressz zavar fennállását. A kutatók az eredmények megbízhatóságának ellenőrzésére érzékenységi elemzéseket is végeztek.

A vizsgálat eredményei

A vizsgálati populáció 34,1%-a szenvedett el dokumentált gyermekkori bántalmazást. A vizsgálatot megelőző egy évben a diagnosztizált migrén előfordulása nőknél gyakoribb volt, mint férfiaknál (26,3% vs. 15,5%). A statisztikai elemzés ugyanakkor azt mutatta, hogy a gyermekkori bántalmazás kizárólag férfiaknál állt szignifikáns összefüggésben a felnőttkori migrén kialakulásával, míg nőknél ilyen kapcsolat nem volt kimutatható. Az összefüggés a különböző zavaró tényezők figyelembevételét követően, valamint az érzékenységi elemzések során is fennmaradt. További elemzések alapján férfiaknál a depresszió részben összefüggésbe hozható volt a gyermekkori bántalmazás és a migrén közötti kapcsolattal.

 

Összefoglalás, konklúzió

A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás férfiaknál hosszú távon növeli a felnőttkori migrén kialakulásának kockázatát, míg nőknél ilyen összefüggést nem igazoltak. Az eredmények alapján a depresszió fontos közvetítő tényező lehet ebben a folyamatban. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a gyermekkori bántalmazás felismerése és a pszichés következmények korai kezelése hozzájárulhat a migrén megelőzéséhez és a hosszú távú egészségi állapot javításához. A vizsgálat felhívja a figyelmet arra, hogy a migrén kialakulásának hátterében a biológiai tényezők mellett jelentős szerepet játszhatnak az élet korai szakaszában elszenvedett pszichoszociális ártalmak is.

Forrás

Handley ED, Russotti J, Levin RY, Hutson LM, Cicchetti D. Child abuse and migraine in adulthood: A prospective cohort study spanning 20years.Headache. 2026; 00: 1-9. doi:10.1111/head.70115

Látta már?

A DrHírek oldal alapvető célja az orvostársadalom számára hazai és nemzetközi cikkek rövid összefoglalása. A videók célja, hogy rövid összefoglalók által segítse a nézőt a számára érdekes információk további megismerése felé terelni.

Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

eConsilium bejelentkezés

eConsilium bejelentkezés