A mikroműanyagok egyre nagyobb egészségügyi kockázatot jelentenek bejutva a szervezetbe és összefüggésbe hozhatók a szív- és anyagcserebetegségekkel. Eközben a népszerű GLP-1 receptor agonisták hatékonyak az elhízás kezelésében, de komoly mellékhatásokat hordozhatnak. A magas vérnyomás kezelési irányelvei is változnak: a béta-blokkolók visszaszorulnak, míg más terápiás lehetőségek kerülnek előtérbe.
Milyen egészségügyi kockázatokat jelentenek a mikroműanyagok?
A mikroműanyagok (MP) és a nanoplasztikák (NP) a műanyagtermelés exponenciális növekedése miatt – az 1950-es 2 millió tonnáról 2019-re 460 millió tonnára emelkedett – egyre nagyobb globális egészségügyi problémává váltak. Ezek a műanyagok több mint 10 000 vegyi anyagot tartalmaznak, köztük rákkeltő és endokrin rendszert károsító anyagokat, hozzájárulva a víz, a levegő és a talaj széles körű környezetszennyezéséhez.
Az emberek elsősorban lenyelés és belégzés útján vannak kitéve a mikroműanyagoknak. Gyakori forrásai közé tartoznak a palackozott víz, a műanyag élelmiszercsomagolás és még a csecsemőtápláló cumisüvegek is. Tanulmányok kimutatták, hogy az egyének hetente 0,1-5 gramm mikroműanyagot is lenyelhetnek.
A legújabb kutatások a mikroműanyagokat jelentős egészségügyi kockázatokkal hozzák összefüggésbe:
Szív- és érrendszeri betegségek: A betegek 58,4%-ánál mutattak ki mikroműanyagokat a nyaki verőér plakkjaiban, ami összefügg a szívroham, a stroke és a halálozás magasabb kockázatával.
Gyulladásos bélbetegségek (IBD): Az IBD-s betegeknél megnövekedett mikroplasztik-szintet figyeltek meg a székletben, ami a betegség súlyosságával való lehetséges kapcsolatra utal.
Anyagcserezavarok: Állatkísérletek kimutattak a glükózanyagcserére, a szaporodásra és az oxidatív stresszre gyakorolt hatásokat a mikroműanyag-expozíció következtében.
Bár az ok-okozati összefüggést nem sikerült egyértelműen megállapítani, a mikroműanyagok biológiai gátakon való áthatolásának és a testrendszerekkel való kölcsönhatásának képessége komoly aggodalomra ad okot. További kutatásokra van szükség a hosszú távú szöveti felhalmozódás, valamint az immunrendszerre és a mikrobiomra gyakorolt hatások megértéséhez.
A mikroműanyag-szennyezés a 21. század egyik legnagyobb környezeti és egészségügyi kihívását jelenti, ami hangsúlyozza a megelőző intézkedések és a folyamatos tudományos vizsgálatok szükségességét.
Forrás: Medscape cikk
Mi a GLP-1 receptor agonisták árnyoldala?
A GLP-1 receptor agonisták, mint például a szemaglutid és a liraglutid, forradalmasították az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség kezelését azáltal, hogy hatékonyan elősegítik a fogyást és a glükózszabályozást. A közelmúltban végzett vizsgálatok és klinikai megfigyelések azonban olyan súlyos, bár ritka mellékhatásokra hívták fel a figyelmet, amelyek óvatosságra intenek.
Főbb kockázatok és mellékhatások:
Súlyos gyomor-bélrendszeri szövődmények:
Egy nemrégiben végzett JAMA-vizsgálat a GLP-1 receptor agonistákat alkalmazó betegeknél a hasnyálmirigy-gyulladás 9-szeresére, a bélelzáródás 4-szeresére és a gasztroparézis 3-szorosára emelkedett kockázatát mutatta ki a régebbi testsúlycsökkentő gyógyszerekhez, például a bupropionhoz képest.
E növekedések ellenére az abszolút éves kockázat 1% alatt maradt.
Altatási kockázatok:
Jelentések szerint az ezeket a gyógyszereket szedő betegeknél hányás vagy aspiráció jelentkezett az altatás során, még koplalás után is.
Az Amerikai Aneszteziológusok Társasága most azt tanácsolja, hogy a műtét napján hagyják ki a GLP-1 agonistákat, és egy héttel előtte hagyják abba az olyan heti szereket, mint a Wegovy.
Potenciális mentális egészségügyi hatások:
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálja a szemaglutidot és liraglutidot szedő betegeknél előforduló depressziós és öngyilkossági gondolatokat.
Bár az ok-okozati összefüggés nem tisztázott, óvatosság javasolt a korábban mentális egészségügyi problémákkal küzdő betegek esetében.
Hosszú távú biztonsági aggályok:
A rágcsálókon végzett vizsgálatok a medulláris pajzsmirigy karcinómával való lehetséges kapcsolatra utalnak, bár a humán adatok hiányoznak.
Ezek a gyógyszerek élethosszig tartó használatot igényelhetnek a tartós testsúlycsökkentéshez, ami aggodalmakat vet fel az ismeretlen hosszú távú hatásokkal kapcsolatban.
Klinikai következmények:
E kockázatok ellenére a GLP-1 receptor agonisták továbbra is hatékony kezelések.
A folyamatos kutatás és a frissített klinikai irányelvek elengedhetetlenek a biztonságos és hatékony alkalmazás biztosításához.
Az orvosoknak gondosan ki kell értékelniük a betegek kórtörténetét és figyelemmel kell kísérniük ezeket a lehetséges mellékhatásokat, különösen sebészeti és mentális egészségügyi kontextusban.
Ezek az eredmények rávilágítanak a terápiás előnyök és a GLP-1-receptor agonista terápiában felmerülő biztonsági aggályok közötti egyensúlyozás fontosságára.
Forrás: Medscape cikk
A béta-blokkolók háttérbe szorulnak a magasvérnyomás-irányelvekben
A 2024-es francia hipertónia-kongresszuson új felismeréseket mutattak be a béta-blokkolók szerepéről a magas vérnyomás kezelésében. Történelmileg a béta-blokkolók a hipertónia kezelésének sarokkövei voltak, de a fejlődő bizonyítékok miatt a legtöbb beteg esetében a béta-blokkolók az első vonalbeli terápiából visszaszorultak. Ez a váltás azokból a klinikai vizsgálatokból ered, amelyek azt mutatták, hogy bár a béta-blokkolók hatékonyan csökkentik a vérnyomást, nem csökkentik a kardiovaszkuláris kockázatokat olyan hatékonyan, mint más kezelések.
Az egyik kulcsfontosságú vizsgálat, a 2002-es LIFE vizsgálat az atenololt és a lozartánt hasonlította össze magas vérnyomású betegeknél, és kimutatta, hogy bár mindkét gyógyszer hasonlóan csökkentette a vérnyomást, a lozartán jelentősen csökkentette a kardiovaszkuláris eseményeket, különösen a stroke-ot. A 2005 és 2017 közötti további metaanalízisek megerősítették, hogy a béta-blokkolók, különösen az atenolol, kevésbé hatékonyak a renin-angiotenzin rendszer blokkolóinál és a kalciumcsatorna-blokkolóknál az általános kardiovaszkuláris halálozás csökkentésében.
Az Európai Hipertónia Társaság 2023-as irányelvei most azt javasolják, hogy a magas vérnyomás kezelését ACE-gátló vagy angiotenzin II receptor blokkoló (ARB) és kalciumcsatorna-blokkoló vagy diuretikum kombinációjával kezdjék meg. A béta-blokkolókat mostantól speciális esetekre tartják fenn, mint például szívelégtelenség, szívinfarktus utáni ellátás, pitvarfibrilláció, vagy palpitációval és kardiovaszkuláris ingerlékenységgel küzdő betegek esetében.
Bár a béta-blokkolók már nem tartoznak a magas vérnyomás kezelésének standardjai közé, továbbra is kulcsfontosságúak a kiválasztott kardiovaszkuláris állapotokban. Ez az elmozdulás a magas vérnyomás kezelésének személyre szabottabb megközelítését tükrözi, amely a kardiovaszkuláris események csökkentésében bizonyított hatékonyságú kezeléseket helyezi előtérbe.
Forrás: Medscape cikk
