„Over the rainbow”, amiért fontos látni az orvoslásban, hogy mi is van a szivárványon túl

Az LMBTQ személyek által tapasztalt negatív megkülönböztetés, nyílt vagy burkolt diszkrimináció befolyásolja a mentális és fizikális egészségüket. A negatív tapasztalatok hatására a közösség tagjai körében jellemzően kisebb az orvoshoz fordulási hajlandóság, mint az átlagpopulációban.

Számos tanulmány foglalkozik napjainkban a kisebbségekhez tartozó személyek testi-lelki egészségével, valamint az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos tapasztalataival. A kisebbségek körében a szexuális orientáció vagy a nemi identitás titkolásából adódóan speciális stresszorokkal érintett és szinte láthatatlan kisebbségnek számít az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) közösség. Fontos tudnunk, hogy e kisebbség tagjai gyakran tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést az egészségügyi ellátás során (1–4). A demográfiai adatok alapján a népesség 3–6%-a határozza meg magát LMBTQ személyként, így látható, hogy a szexuális és nemi kisebbségeket érintő kérdések viszonylag nagyszámú populációt érintenek.

Amerikai adatok alapján a nem heteroszexuális diákok 85%-a tapasztal rendszeresen szexuális orientációja miatt verbális bántalmazást, 49%-uk részesül ugyanezért fizikális bántalmazásban. A mentális egészséget tekintve az abúzus és az elszenvedett diszkrimináció fokozza az LMBTQ közösségben az öngyilkossági gondolatok, öngyilkossági kísérlet előfordulását, valamint a szexuális és nemi kisebbséghez tartozó fiatalok között háromból egy kimeríti a DSM IV. valamely diagnózisának kritériumait (5). Jellemző az is, hogy körükben szignifikánsan gyakoribb a major depresszió, a PTSD, az evés- és magatartászavarok, a kábítószer-abúzus előfordulása (1–3, 5–8).

A szakirodalom szerint a fokozott stressz, valamint az erre adott válaszként alkalmazott maladaptív megküzdési stratégiák miatt az LMBTQ személyek körében gyakoribb az elhízás, a túlsúly, valamint számos krónikus megbetegedés, mint például a diabétesz, a szív- és érrendszeri megbetegedések, egyes daganatok vagy az asthma (5–8).

A krónikus betegségekkel kapcsolatos fokozott rizikó figyelembe vétele mellett fontos lenne továbbá, hogy a közösség tagjainak figyelmét ne csak a HIV- és STD-szűrésre, hanem a daganatos megbetegedések megelőzését szolgáló szűrésekre is felhívjuk. A leszbikus és biszexuális nők körében jellemző, hogy ritkábban jelennek meg a HPV-szűrésen. A transznemű személyek esetén a nemhelyreállító műtétet követően gyakran kívül esik az ellátó figyelmén, hogy a születési nemnek megfelelő (transzszexuális nők esetén a prostatacarcinomára, transzszexuális férfiaknál pedig az emlő- és méhnyakrákra irányuló) szűrővizsgálatokra sor kerüljön (9).

Október 11., a nemzetközi coming-out nap az LMBT-emberek láthatóságára igyekszik felhívni a figyelmet. A coming-out – magyarul előbújás – a „coming-out of the closet” kifejezésből ered, és azt a folyamatot jelöli, amikor egy, az LMBTQ-közösséghez tartozó személy nemi identitását vagy szexuális orientációját megosztja másokkal.

Orvosi szempontból két okból is fontos és érdemes körül járni a coming-out kérdését az LMBTQ-személyek egészségét tekintve: egyrészről az előbújás elkerülése – orientációjuk vagy nemi identitásuk titkolása – önmagában mind fizikális, mind pedig mentális egészségükre negatív hatással van, másrészről az orvos-beteg kapcsolatban vagy egészségügyi ellátó rendszerben történő coming-out befolyással lehet az orvosi döntésekre, vagy fokozhatja az ellátórendszerben elszenvedett diszkriminációt (4, 6, 10).

Azoknak a szexuális és nemi kisebbséghez tartozó személyeknek, akik nem fedték fel identitásukat, rosszabb a mentális és fizikális egészségük (4, 6). A nemzetközi szakirodalmi adatok alapján az LMBTQ személyek számára speciális többletstresszornak számít orientációjuk vagy nemi identitásuk titkolása (10). A fokozott szorongás együtt jár maladaptív megküzdési stratégiák alkalmazásával: az LMBTQ közösség tagjainak körében gyakoribb a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a kábítószer-használat előfordulása, a többségi társadalommal összehasonlítva.

A 2010-es magyarországi LMB egészségkutatás (n=1943) alapján azok, akik előbújtak, az orvosuk előtt gyakrabban tapasztaltak diszkriminációt, mint akiknek orientációjuk rejtve maradt az ellátó előtt. A vizsgálat kvantitatív, kérdőíves részében a negatív tapasztalatok között az a nem odaillő kérdés feltétele (55%), a látványos és túlzó higiénés intézkedések (34%), a betegség vagy egészségügyi állapot miatti hibáztatás (34%) és megalázás (28%) fordultak elő leggyakrabban. Ugyanezen vizsgálat kvalitatív részében a résztvevők az ellátás megtagadásáról, tiszteletlen bánásmódról, a párkapcsolati státusz figyelmen kívül hagyásáról vagy a HIV stigma megjelenéséről számoltak be (2).

A Transcare*, transzszemélyek egészséget vizsgáló kutatás eredménye (n=253 fő) szerint minden negyedik transznemű beteg tapasztalt diszkriminációt az egészségügyi ellátórendszerben (1). Az ellátórendszerben elszenvedett negatív megkülönböztetés vagy megaláztatás arra sarkallhatja a szexuális és nemi kisebbségek tagjait, hogy orientációjukat vagy születési nemüktől eltérő nemi identitásukat lehetőség szerint ne fedjék fel az orvos előtt, az ilyen helyzetek félreértéshez vezethetnek, és negatív hatással lehetnek az ellátás minőségére (1–4).

Látható, hogy egyes krónikus betegségek fokozott előfordulása, továbbá a mentális sérülékenység miatt számos orvosi szakterületen önmagában fontos lenne nagyobb figyelmet szentelni az LMBTQ kisebbség tagjainak. Mindezekből következik továbbá, hogy az orvos-beteg találkozó során a nemi hovatartozás és a szexuális irányultság igenis fontos kérdés.

Hosszútávon a megoldást a szexuális vagy nemi kisebbséghez tartozó betegek ellátásának fejlesztésében, az érintett csoporttal kapcsolatos célzott érzékenyítés és az LMBTQ kérdések orvosegyetemi oktatásba történő beépítése jelentené, hiszen a negatív attitűdök szoros kapcsolatban állnak az információ hiányával (11–13).

Érdemes tanulmányozni a Magyar Pszichológiai Társaság Útmutató a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és gender-nonkonform kliensekkel folytatott pszichológiai munkához kiadványát, ami az amerikai útmutatók fordítása és adaptálása alapján készült (14).

Az, amit a saját orvosi működésünk során is egyszerűen megtehetünk a szexuális és nemi kisebbséghez tartozó betegeink érdekében, az a biztonságos, elfogadó környezet megteremtése – például az elfogadást jelképező szimbólumok, poszterek, pozitív üzenetek, valamint LMBTQ magazinok elhelyezésével a rendelőben vagy a rendelő weboldalán, esetleg gendersemleges, koedukált mosdó kialakításával.

Egy, az LMBTQ személyekkel szívesen és előítélet-mentesen dolgozó szakorvosokat, háziorvosokat, biztonságos teret jelentő rendelőket összegyűjtő, nyilvános lista szintén segíthetne az LMBTQ személyeknek, hogy diszkriminációtól való félelmük ne akadályozza őket az orvoshoz fordulásban.

Fontos, hogy orvosi működésünk során ne feltételezzük, hogy csak cisznemű, heteroszexuális páciensekkel találkozunk, kérdezzünk rá a beteg szexuális orientációjára, használjuk a páciens által használt kifejezéseket, amikor szexuális orientációjáról, nemi identitásáról vagy partneréről beszélünk.

Az elfogadóbb, biztonságos közeg létrehozása, a nem vagy orientáció alapú diszkrimináció elleni politika kialakítása és alkalmazása az egészségügyi ellátórendszerben, valamint az egészségügyi képzésben megjelenő LMBTQ személyekkel kapcsolatos tematika felülvizsgálata pozitív hatással lenne az LMBTQ betegek és szakemberek egészségére, és így a társadalom egészének egészségi állapotára.

Irodalom

1. Hidasi B. Transcare – A transz embereket egészségügyben érő diszkrimináció dokumentálása Magyarországon. Budapest: Transvanilla Transznemű Egyesület, 2014.
2. Faix-Prukner Cs, Rózsa K. A leszbikus, meleg és biszexuális emberek tapasztalatai az egészségügyben Magyarországon. Budapest: Háttér Társaság, 2015.
3. Durso LE, Meyer IH. Patterns and predictors of disclosure of sexual orientation to healthcare providers among lesbians, gay men, and bisexuals. Sexuality research & social policy: journal of NSRC: SR & SP 2013;10(1):35–42.
4. Eliason MJ, Schope R. Does “Don’t ask don’t tell” apply to health care? Lesbian, gay, and bisexual people’s disclosure to health care providers. Journal of the Gay and Lesbian Medical Association 2001;5:125–134.
5. Mustanski BS, Garofalo R, Emerson EM. Mental health disorders, psychological distress, and suicidality in a diverse sample of lesbian, gay, bisexual, and transgender youths. Am J Public Health 2010;100(12):2426–32.
6. Almeida J, Johnson RM, Corliss HL, Molnar BE, Azrael D. Emotional distress among LGBT youth: the influence of perceived discrimination based on sexual orientation. Journal of Youth and Adolescence 2009;38(7):1001–14.
7. Mayer KH, Bradford JB, Makadon HJ, et al. Sexual and gender minority health: what we know and what needs to be done. American Journal of Public Health 2008;98;989–95.
8. Cochran SD, Mays VM, Sullivan JG. Prevalence of mental disorders, psychological distress, and mental services use among lesbian, gay, and bisexual adults in the United States. J Consult Clin Psychol 2003;71:53–61.
9. Quinn GP, Sanchez JA, Sutton SK, et al. Cancer and lesbian, gay, bisexual, transgender/transsexual, and queer/questioning populations (LGBTQ). CA: a cancer journal for clinicians. 2015;65(5):384–400.
10. Frost DM, Lehavot K, Meyer IH. Minority stress and physical health among sexual minority individuals. Journal of Behavioral Medicine 2013;38;1–8.
11. Mays VM, Cochran SD. Mental health correlates of perceived discrimination among lesbian, gay, and bisexual adults in the United States. American Journal of Public Health 2001;91(11):1869–76.
12. Banwari G, Mistry K, Soni A, et al. Medical students and interns’ knowledge about and attitude towards homosexuality. J Postgrad Med 2015;61;95–100.
13. Lopes L. GJ, Esteves M. Portuguese medical students’ knowledge and attitudes towards homosexuality. Acta médica portuguesa 2016;29;684–93.
14. Magyar Pszichológiai Társaság. Útmutató a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és gender-nonkonform kliensekkel folytatott pszichológiai munkához. Budapest, 2016. A Magyar Pszichológiai Társaság honlapján: http://mpt.hu/wp-content/uploads/2016/12/MPT_APATerapiasUtmutato.pdf