A depresszió számos pszichés és szomatikus tünettel járó pszichiátriai betegség. A tünetek egy része megfelelő medikációt követően fokozatosan néhány hét alatt regrediál, mások (például az iniciativacsökkenés, a szubjektíve megélt memória- és figyelemzavar) azonban sokáig fennállhatnak, ezidáig szinte „terápiarezisztensnek” bizonyultak. Mindezek kezelésében már korszerű, új, multinodális hatásmechanizmusú molekulák állnak a pszichiáterek rendelkezésére.
A depresszió kezelésében alapvető fontosságú az adekvát és kellő ideig alkalmazott terápia mellett az esetlegesen fennálló maradványtünetek megszüntetésére való törekvés, amely sok esetben rontja a páciens életminőségét, illetve dilemmát okoz a kezelőorvosnak is. Ennek demonstrálására egy 60 éves nőbeteg esetét ismertetném röviden.
A páciens betegsége 1996-ban indult. Kevert szorongásos depresszió diagnózissal gondozták ambulánsan pszichiátriai szakrendelésen.
2013-ban jelentkezett első alkalommal gondozónkban, kezelőorvos-váltás kapcsán.
Szociális anamnéziséből kiemelendő, hogy évtizedek óta egyedül él, gyermekei nincsenek, vidéken élő rokonaival nem tart szoros kapcsolatot. Depresszióval kapcsolatos panaszait (gyakori nyomott hangulat, motiválatlanság a döntően otthoni ügyeinek intézésében, teendőinek folyamatos halogatása, fáradékonyság érzése, rövid távú memóriazavar, figyelemzavar) döntően egzisztenciális nehézségeihez (pedagógiai asszisztensként dolgozik „speciális” iskolában alacsony fizetéssel), illetve szociális izolációhoz kötötte.
Korábbi medikációja kapcsán kiemelendő, hogy több gyógyszerváltás történt (SSRI, SARI, SNRI típusú antidepresszívumok benzodiazepinterápiával kiegészítve). A terápiaváltást legtöbb esetben a részleges tüneti javulás, maradványtünetek indokolták.
Panaszai kapcsán általában legkínzóbb tüneteknek a napi otthoni teendőire kiterjedő motivációhiányt, illetve a rövid távú feledékenységet érezte, amelyben többszörös terápiamódosítást követően sem észlelt érdemi változást.
Mindezekre tekintettel a jelenlegi legösszetettebb hatásmechanizmusú antidepresszivumra (vortioxetin) váltottunk. A vortioxetin multimodális aktivitása (a szerotonin-, noradrenalin-, dopamin-, hisztamin-, acetilkolin-rendszer mellett külön kiemelendő a GABA- és glutamátrendszerre gyakorolt moduláló hatás) felelős az andidepresszív hatás mellett a motivációt, depresszióhoz társuló kognitív funkciókat javító hatásáért.
A páciens néhány héttel a terápiaváltást (az SNRI fokozatos elhagyását követően napi 10 mg vortioxetint kezdett szedni) követően megkönnyebbülve észlelte tüneteinek enyhülését: „Mintha valami megmozdult volna. Otthon könnyebb, már nekiláttam a lakásomban rendet rakni.” Emellett „tisztább” gondolkodást, memóriajavulást is észlelt, így feledékenységhez társuló hypochondriás jellegű félelmei (demenciától való félelem) is megszűntek.
Mivel mellékhatást hosszabb távon sem észlelt (a rendkívül kedvező mellékhatásprofil a vortioxetin-terápia másik döntő előnye), a gyógyszer további szedését javasoltam.
Későbbiekben további aktivitásfokozódást észlelt, így jelenleg szinte panaszmentes, életminősége jelentősen javult, mindez természetesen hangulati, illetve közérzeti javulást is eredményezett.
Összességében a páciens esete kapcsán a teljes remisszióra való törekvést, ennek érdekében akár a többszöri terápiaváltást hangsúlyoznám. A terápiaváltás előtt természetesen – a várt „siker” érdekében is – célszerű a pácienssel való egyeztetés, új gyógyszer beállításakor a részletes tájékoztatás.
A kézirat közlésre érkezett: 2017. január 31.
