A rehabilitációs ellátás középpontjában a fogyatékkal élő páciens áll, aki fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, ez korlátozza személyes igényei szerinti társadalmi szerepvállalásában.
A páciensek részt vehetnek korai vagy programozott rehabilitációban, erre való alkalmasságukat előzetes konzílium alapján rehabilitációs szakorvos döntheti el.
Számos beteg akut ellátása után nem nyeri vissza a napi tevékenységhez, esetleg munkához szükséges képességeit. Ez bizonyos esetekben nem is lehetséges, de a kezelés nem fejeződhet be az aktív kórházi kezelés után.
A rehabilitáció orvosi, nevelési, foglakoztatási és szociális intézkedések tervszerű, együttes és összehangolt, az egyénre szabott alkalmazása, amelyben a rehabilitálandó ember tevőleges részvétele nélkülözhetetlen. A fizikális és a rehabilitációs orvoslás független orvosi szakterület, amely kiemelten a fizikai és a kognitív funkciókkal, a tevékenységgel (beleértve az életminőséget) és a személyes és környezeti tényezők módosításával foglalkozik. Felelősséget vállal a fogyatékosságban vagy társbetegségekben szenvedő emberek prevenciója, diagnózisa, kezelése és rehabilitációs menedzsmentje területén bármely életkorban (1).
Az orvosi rehabilitáció részterületei: musculosceletalis reumatológia, érbeteg-amputált, neurológiai traumás, gasztroenterológiai, kardiológiai, pulmonológiai, gyermek- és pszichiátriai rehabilitáció. A négy leggyakoribb részterület (a reumatológia-musculosceletalis, a neurológiai, az érbeteg-amputált és a traumás) betegeinek ellátása az esetek 70 százalékában azonos intézményi keretek között zajlik.
Hol vehetők igénybe a szolgáltatások?
A rehabilitációs szolgálatok az országos intézetben, az egyetemi tanszékek klinikáin, a kórházi osztályokon, a nappali kórházakban és ambulanciánkon vehetők igénybe. A lakóközösségi rehabilitáció feltételei még kialakulóban vannak.
A rehabilitációs intézményekben az adott betegségcsoportra vonatkozó tárgyi és személyi feltételeket és az ennek megfelelő finanszírozási szintet a szakmai kollégium határozta meg a Rehabilitációs Ellátási Protokollok rendszerében.
A tárgyi feltételeken túl a személyi feltételekben előírják az orvos, ápoló, gyógytornász, konduktor, klinikai szakpszichológus, pszichológus asszisztens, masszőr, fizikoterapeuta, sportterapeuta, ergoterapeuta, logopédus, szociális munkás alkalmazását az ellátás progresszivitási szintjének megfelelő létszámban (2).
Az orvos feladata a rehabilitációt indokló fő diagnózis felállítása, a rövid és a hosszú távú célok meghatározása a teamtagokkal együtt, a kísérő betegségek feltérképezése, a páciens egyéni funkcionális állapotának felmérése (beleértve az önellátó képességét és a személyes igényeinek megfelelő társadalmi tevékenységeit), az őt körülvevő társadalmi mikrokörnyezet leírása (a családi háttér, foglalkozás, a lakóhely akadálymentessége) – mindezeket a kórlapon rögzíti (3).
A rehabilitációs osztályokon a szokásos orvosi és ápolási tevékenységeken túl megkövetelt a beteggel történő egyéni és csoportos foglalkozások pontos rendszere – naponta legalább két, de ellátási szinttől függően akár négy és fél órában – és ennek percre pontos napi dokumentációja. A páciensek a rehabilitációs osztályok adottságaitól függően 10-20 féle egyéni és csoportos terápiában vehetnek részt.
Betegutak szervezése
Elsődleges korai rehabilitáció
A korai rehabilitáció az akut neurológia, traumatológia, egyéb műtéti eseményt azonnal követi. Célja nem az aktuális fizikális és mentális status javítása, hanem az adott helyzetnek megfelelő legjobb funkcionális állapot elérése, például kontinencia kialakítása, önálló személyes higiéne, öltözködés és étkezés. A lehető legbiztonságosabb rövid és hosszú távú közlekedéshez szükséges segédeszköz használatának betanítása (bot, járókeret, rollátor, elektromos kerekesszék). A kommunikációs képesség (a beszéd és a beszédértés), valamint a figyelmi funkciók és az emlékezet fejlesztése, a családi kapcsolatok megerősítése, az életminőség javítása. Hosszabb távú cél az önálló életvitel kialakítása és visszatérés a társadalmai kapcsolatok hálójába és a munka világába. A fentiek termesztésen feltételezik a beteg együttműködésre való képességét és a rehabilitációs osztályok szabad kapacitását is – ez utóbbi nem áll mindig rendelkezésre.
A korai rehabilitációra való betegátvételt telefonon történő szakorvosi konzultáció előzi meg, amelyben a kezelőorvos nyilatkozik a páciens aktuális fizikális és mentális állapotáról, esetleges fertőzéseiről, együttműködési képességeiről, családi hátteréről – ezeket felmérve a rehabilitációra való alkalmasságáról a rehabilitációs osztály szakorvosa dönt. Sor kerülhet személyes konzultációra is, mert fontos felmérni a páciens betegségbelátását, kooperációs képességét.
Vannak, akiknél a korai rehabilitáció sebfertőzés, szövődmények (például bronchopneumonia), súlyos kísérő betegségek (például cardialis dekompenzáció, dementia) miatt nem kezdhető meg. Ilyenkor gondos ápolás, óvatos mozgásterápia és egyéb intézményben való elhelyezés indokolt.
Programozott rehabilitáció
Előre tervezett időpontban kezdett rehabilitációhoz is előzetes szakorvosi vizsgálat szükséges. A beteg vizsgálatát családorvos és szakorvos is kérheti a kórházi osztályokhoz kapcsolt ambulanciákon.
A programozott rehabilitáció fekvőbeteg, nappali kórházi és ambuláns rehabilitáció keretében egyaránt végezhető, a páciens állapota, az intézmény megközelíthetősége befolyásolja az ellátási szint megválasztását.
Neurológia kórképekben az önellátási képességek csökkenése, spazmusoldás, centrális eredetű fájdalmak, segédeszköz-ellátás, a kognitív funkciók és a beszédképesség fejlesztése céljából kerülhet sor programozott rehabilitációra.
Amputációk után az állóképesség növelésére, a közlekedőképesség, az önellátás fejlesztésére, új művégtag használatának betanítására lehet szükséges az ellátás.
Az alsó végtagi nagy ízületek fájdalommal járó kontraktúrái, amelyek az önálló közlekedőképességet veszélyeztetik, is indokolttá tehetik a rehabilitációt. A kéz kis ízületinek deformációi a mindennapi élet aktivitásához nélkülözhetetlenek.
Akut derékfájdalomban, különösen, ha gyöki tünetek kísérik, a műtéti megoldás mérlegelése előtt javasolt az ambuláns rehabilitáció, különösen, ha komplex biopszichoszociális szemlélettel és ennek megfelelő terápiás intervenciókkal, betegoktatással társul.
Krónikus fájdalom szindrómákban a megfelelő gyógyszeres fájdalomcsillapítás, új cooping stratégia kialakítása, szupportív pszichoterápia és intenzív mozgásterápia együttesen indíthatja el a beteget a gyógyulás útján.
A fenti esetekben is motiváció, kooperációs képesség és megfelelő cardiovascularis állapot szükséges az aktív mozgásprogramokban való részvételhez.
A programozott rehabilitáció célja az életminőség további javítása, visszatérés az elveszett társadalmi szerepekhez és belépés a munka világába.
Összefoglalás
A fentiekből látható, hogy a komplex rehabilitációs ellátás speciális helyszíneken, magasan képzett személyzettel valósítható meg. A rehabilitációs programok és szolgáltatások szempontjából a legfontosabb, hogy a lehető legkorábban elkezdődjenek, az egyéni igények és képességek multidiszciplináris értékelésen alapuljanak.
Irodalom
- Katona F, Siegler J (eds.) A rehabilitáció gyakorlata. Budapest: Medicina, 2004.
- Vekerdy-Nagy Zs, Nagy A. Team munka a rehabilitációs medicinában: a célképzés és a képzés jelentősége. Rehabilitáció 2016;26(2):120-124.
- Vekerdy-Nagy Zs (ed.). Bizonyítékokon alapuló rehabilitációs medicina. Budapest: Medicina, 2017.
