Száz éve, 1913-ban mutatták be a Magyar Sebésztársaság nagygyűlésén és 1914-ben az Orvosi Hetilapban világelsőként a magyar orvosok tervezte, hazánkban gyártott „Uj typusú tábori Röntgen-automobil”-t. Később itthon és más országokban „utángyártották”, így már az I. világháborúban sok ezer sebesült életét tudták megmenteni vagy kezelésüket eredményesebbé tenni.
A tábori kórházaknak szüksége volt röntgenre, ezt a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskeresztegylete szófiai kirendeltségének az első balkáni háborúról írt jelentése indokolta: „A tábori kórházak működése hiányos megfelelő röntgenberendezés nélkül.”
1881. május 16-án Esztergomban alakult meg a Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egylet gróf Károlyi Gyula elnökletével. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) 1882. január 20-án kelt körlevelében jelentette be a magyar egylet működését. A Magyar Vöröskereszt ezzel egyenjogú tagja lett a nemzetközi mozgalomnak és azóta is aktív tagja.
1912-ben Montenegro, a mini állam hadat üzent a törököknek, csatlakozott hozzá Bulgária, Görögország, Szerbia. Ezek az országok tömörültek az úgynevezett Balkán Szövetségbe (Balkán Liga), és győztek a törökökkel szemben az I. balkáni háborúban, amely 1912. októbertől 1913. májusig tartott. Az Osztrák–Magyar Monarchia, Olaszország és Németország elviekben a törökök pártján volt, de fegyveresen nem avatkozott be. Szófiában a Magyar Vöröskeresztnek kirendeltsége volt.
A jelentés alapján Babarczi-Schwartzer Ottó dr., a Vöröskereszt főmegbízott-főgondnoka Dollinger Gyula egyetemi tanárral tárgyalt, aki megbízta Gergő Imre és Szőlőssy Lajos tanársegédeket azzal a feladattal, hogy oldják meg a hadikórházak mielőbbi röntgennel való ellátását. Gergő doktor javasolta, hogy a „egy megfelelő automobilban helyezzék el a röntgen-laboratóriumot, és az autónak a benzinmotorja egyúttal villamosságfejlesztő központként működjön – tudomásunk szerint ilyen berendezést eddig sehol nem szerkesztettek…” A gondolatot a megbízók elfogadták, bár még nem tudták, hogy milyen fontos döntést hoztak a rövidesen elkezdődő I. világháború sebesültjei szempontjából!
Már 1913 májusában a Magyar Sebésztársaság nagygyűlésén, 1914-ben az Orvosi Hetilapban mutatták be a világon az első, Magyarországon tervezett, hónapok alatt készült, gépkocsira szerelt, mai szóval: hungarikumot, a mozgó tábori röntgent.
Az eseménynek a százéves évforduló kapcsán és orvosszakmai jelentőségén túl autógyártás-történeti érdekessége is van, mert számos új, azóta is használt megoldást alkalmaztak, amelyet ráadásul gyakorló orvosok és nem mérnökök terveztek, vezettek be. Az egyedileg kialakított speciális karosszériát egy 30 lóerős Opel chassis teherautóvázra építették rá, ami 2000 kiló terheléssel 24-30 kilométer/óra sebességgel tudott haladni.
Az 1914-ben, az Orvosi Hetilapban megjelent közlemény eredeti fejléce: „Uj typusú tábori Röntgen-automobil.* Írta: Gergő Imre dr., egyetemi magántanár, tanársegéd.
*Ezen Röntgen-automobilt a Magyar Sebésztársaság VI. nagy-gyűlésén 1913. május 23.-án is bemutattam. Közlés a budapesti kir. magy. tud.-egyetem I. számú sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Dollinger Gyula dr., m. kir. udv. tanácsos, egyetemi nyilv. rendes tanár.)” (1)
A feladat szokatlan, teljesen új és követhető példa nélküli volt: megfelelően átalakított gépkocsiban legyen a röntgenlaboratórium elhelyezhető, az autó benzinmotorja egyúttal „villamosságfejlesztő központ” legyen, a sérült, illetve beteg fektetésére szolgáló asztal legyen állítható, így felvételek készítésére és átvilágításra is alkalmas.
Az orvosok tervei alapján a szükséges munkálatokat Budapesten a Reininger, Gebbert és Schall Rt. telepén, míg a különleges egyedi karosszéria kialakítását Kölber Jenő császári és királyi kocsigyáros üzemében készítették el. Az elgondolás költségeit a csepeli Weisz Manfréd gyáros vállalta, akinek nevéhez több jótékonysági akció fűződött, később az I. világháború alatt is újabb röntgenautót adományozott a Vöröskeresztnek és a hadseregnek.
A „chauffeur” (sofőr) -ülés, az akkori szokásoknak megfelelően, nyitott volt, alá építették be a dinamót, amelyet egy kar segítségével lehetett közvetlenül rákapcsolni a motorra. Ilyen megoldást a világon addig sehol nem alkalmaztak.
A felépítmény 3,0×1,45 méter alapterületű, belmagassága 1,7 méter volt, és két részre osztották. Az első kisebb, külön bejáratú rész volt a sötétkamra, vörös fénnyel, szellőzéssel, az előhíváshoz, fixáláshoz, mosáshoz szükséges medencékkel és egy 58 literes víztartállyal a karosszéria felső részében. Az előhívó pult íróasztallá volt alakítható, lenyitható ülőhellyel. A rázkódásra érzékeny röntgencsöveket külön rugózással ellátott tartóban szállították, a por ellen vitorlavászon huzatban. Az erős védőtokra azért is szükség volt, mert ezek a csövek akkor még igen robbanásveszélyesek voltak, így robbanás esetén a sérüléseket okozó szilánkok nem röpülhettek szét. A sugárérzékeny filmeknek ólomfalú farekeszeket készítettek. A karosszéria hátsó, nagyobb része volt a tulajdonképpeni röntgenhelyiség, itt volt az alapkészülék, annak a motorja, transzformátora, szekrények, a röntgenasztal, amelyet felvételek készítésére és átvilágításra is alkalmassá tettek, ide tolták be hátulról, a kétszárnyú ajtón át, a sebesültet. Mivel háborús viszonyokra is gondoltak, szükség esetén egy sérültet ezen fekve is lehetett szállítani. A röntgenkészüléket áram nélküli épületbe, ideiglenes hadikórházba is telepíteni tudták, mert a felszereléshez tartozott egy 50 méteres kábel is a motorral termelt áram szállítására.
A röntgenezéshez szükséges fedett helyiségek növelésére a tetőn volt egy lenyitható, a jármű mellé telepíthető, elsötétíthető sátor is, ezért a karosszériára kétoldalt lehajtható lépcsőt szereltek, alá egy létrát is elhelyeztek. Mozgékonysága lehetővé tette, hogy még nagyobb hadműveleti területen is több tábori kórház együttes szükségletét ellássa.
Orvostörténetileg a röntgenautó világszenzáció volt, azért is, mert Wilhelm Conrad Röntgen 1895-ben fedezte fel a róla elnevezett sugarakat és 18 évvel később már elkészült ez a jármű! Restaurált példánya Szombathelyen, a Smidt-múzeumban van.
A mozgó röntgenautók használata az I. világháborúban gyorsan terjedt. Franciaországban Marie Curie – Pierre Curie özvegye – kezdeményezésére sorozatban gyártották a magyar minta alapján, de Renault teherautóvázra építve. Marie Curie Iréne lánya segítségével húsz, a frontokat járó „röntgen-automobilt” szerelt fel, letette a gépkocsi-vezetői vizsgát és egyiket maga vezette a frontkórházak között. A háború két utolsó évében ezeknek az autóknak a segítségével több mint egymillió katona sebesülését diagnosztizálták a gyorsan nélkülözhetetlenné vált röntgenezés útján.
Magyarország később is élenjárt a mozgó röntgenautók gyártásában, de megváltozott feladattal. A belső kialakítás korszerűbb, de lényegében azonos az éppen 100 éve magyar orvosok által kigondolt „röntgen-automobillal”. Ebben annak is szerepe volt, hogy a tüdőtuberkulózis igen elterjedt volt nálunk, sajnos magyar betegségnek is hívták, és a diagnózishoz az eldugott kis falvakban is szükség volt a röntgenberendezésekre. Ezek a buszok ma sem nélkülözhetők. Az Ikarus a Máltai Szeretetszolgálatnak készített korszerű járművet, az E 134-es tüdőszűrő buszt.
Irodalom
Gergő I. Uj typusú tábori Röntgen-automobil. Orv Hetil 1914;58(14):272–275.
