A karantén mellett a bizonyítottan vagy tünetei alapján nagy valószínűséggel COVID-19-fertőzött személyek elkülönítése a továbbterjedés megakadályozásának kritikus mozzanata. Az elkülönítésnek addig kell tartania, amíg a vírusürítés meg nem szűnik. Az izoláció javasolt időtartamában azonban az egyes ajánlások között jelentős eltérések vannak.

A pozitív PCR-teszt jelzi, hogy a vizsgált személy hordozza a vírust, azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy fertőző, azaz képes átadni másnak a kórokozót. Az átvitel kockázatát számos tényező befolyásolja, például a replikációra képes vírusok száma, egyes vírusürítéssel kapcsolatos tünetek (köhögés), a gazdaszervezetben a vírusra adott helyi nyálkahártya-reakció, viselkedési és környezeti faktorok.

A replikációra képes vírusok jelenlétét sejtkultúrában való tenyésztéssel lehet kimutatni, ezek a kultúrák azonban kifejezetten a vírusra fogékony sejtvonalakból állnak. Ez azt jelenti, hogy egy adott vírus életképessége a kultúrában vagy egy élő szervezetben nem feltétlenül egyezik meg.

A SARS-CoV-2 tenyésztési eredményei az epidemiológiai kutatások adataival kiegészítve teljesebb képet adnak a fertőzőképesség időtartamáról.

Egy közelmúltban megjelent áttekintő tanulmány ezzel a szemlélettel kísérelte meg összegezni a fertőzőképesség időtartamával kapcsolatban eddig összegyűlt bizonyítékokat.

A szakirodalmat áttekintve 13 olyan publikációt találtak, amely a vírustenyésztés módszerét alkalmazta, és két olyan tanulmányt, amely eset-kontaktus párok követésén alapult. Mind a 15 közleményben a tünetek megjelenésének időpontját használták viszonyítási pontnak. Tünetmentes személyek fertőzőképességének időtartamát eddig nem vizsgálták.

Kontaktuskutatások

Az egyik, eset-kontaktus párok vizsgálatára épülő tanulmányban 100 igazolt COVID-19-fertőzött és 2761 kontaktszemély között 22 igazolható párt derítettek fel. A kutatásból azt a következtetést vonták le, hogy a legmagasabb az átvitel valószínűsége a tünetek jelentkezét megelőző négy és az azt követő öt napban, a betegség későbbi szakaszában pedig már alacsony a fertőzés továbbadásának veszélye.

Egy másik tanulmányban 269 igazolt COVID-19-esetet és legalább egy velük élő kontaktszemélyt vizsgáltak meg. Az összeset 472 együtt élő kontaktból 65-nél (13,8%) mutatták ki a fertőzést, és további 96-nál (20,3%) a jellegzetes tünetek alapján valószínűsítették a diagnózist.

Az összesen 161 igazolt vagy valószínűsíthető másodlagos esetből 41-en legfeljebb egy napig érintkeztek az indexszeméllyel. Ezekben az esetekben a tünetek jelentkezésétől számított 2,37-ik nap középértéken (szórás: 3,36) történt az expozíció, a 0–14. nap tartományon belül. Mivel a megfigyelt időszak két hétre volt korlátozva, nincs adat a 14. nap utáni esetleges átvitelről.

Tenyésztés

A vírustenyésztési kutatások arra utalnak, hogy a tünetek megjelenése utáni 10. napot követően nagyon valószínűtlen, hogy az enyhe-mérsékelt súlyosságú betegségben szenvedők továbbadják a vírust. Úgy tűnik, ezt a nagy létszámú kontaktuskutatási tanulmányok is alátámasztják. Néhány vizsgálatban azonban felmerült, hogy súlyos vagy kritikus állapotú, illetve immunkompromittált betegek akár 20 napig vagy még tovább is fertőzőképesek lehetnek.

A vírustenyésztési adatok azt mutatták, hogy a fertőzés átvitelének valószínűsége a 7. napon 40%, a 8. napon 26%, a 9. napon 14% és a 10. napon 6%. Ezeknél a vizsgálatoknál azonban mind metodológiai szempontból, mind a statisztikai erő tekintetében fontos korlátokkal kell számolni. Alapvető probléma, hogy a vírustenyésztés csak azt mutatja ki, hogy a mintában van fertőzőképes vírus, de nem ad információt az infekcióhoz szükséges további tényezőkről.

Két közleményben is beszámoltak arról a megfigyelésről, hogy immunszupprimált betegek jóval hosszabb ideig adhatnak SARS-CoV-2-pozitív mintát. Ezek a tanulmányok egyedi eseteket dolgoztak fel, tehát bizonyító erejük igen korlátozott, azonban fontos kérdéseket vetnek fel.

Az immunszuppresszánsok egy részét – például a tocilizumabot – vizsgálják a COVID-19 terápiás lehetőségeként is, ugyanakkor egyelőre szinte semmit nem tudunk az immunszuppresszió és a betegség súlyossága, valamint a fertőzőképpesség időtartama közötti összefüggésekről.

Egyetlen kutatásban foglalkoztak kifejezetten gyermekektől származó minták vizsgálatával. Ebben betegenként egy tenyésztési kísérletet végeztek a tünetek jelentkezésétől számított öt napon belül, ezért a gyermekkorú fertőzöttek szükséges izolációjának időtartamára nézve ebből nem lehet következtetést levonni. A COVID-19-cel kapcsolatos kutatásokban a gyermekek meglehetősen alulreprezentáltak.

A két kontaktuskutatási tanulmányban az átviteli arányok jelentős eltérést mutattak (0,7% vs. 37%). A nagy különbségnek az az oka, hogy az egyikben minden lehetséges kontaktust számba vettek, míg a másikban csak a közös háztartásban élőket. Az eltérő metodika ellenére hasonló következtetésre jutottak abban, hogy a tünetek jelentkezése utáni ötödik nap után a szoros kontaktus nyomán nem fordult elő bizonyított másodlagos eset.

Összegzés

Az eddigi tudományos eredményeket áttekintve megállapítható, hogy a tünetek jelentkezésétől számított 7–10. nap után a fertőzés átvitelének kockázata jelentősen lecsökken. Mivel a viralis RNS jelenléte jóval hosszabb ideig – akár 2–3 hónapig is – kimutatható, a pozitív teszteredmény önmagában nem feltétlenül jelent aktív fertőzőképességet.

Forrás: Walsh KA, Spillane S, Comber L, et al. The duration of infectiousness of individuals infected with SARS-CoV-2. J Infect 2020; S0163-4453(20)30651-4.

A teljes cikket itt érheti el: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7547320/