Bevezetés
A menopauzát megelőző klimax klinikai képe sokszor igen hasonlít a kevert szorongásos depresszió tüneteihez. A klinikus ilyenkor gyakran válaszút elé kerül: csak a hormonhiányt kezelje-e, pótolja a hiányzó ösztrogént, és segítsen tompítani a vegetatív tüneteket, vagy valójában egy kevésbé súlyos, tünetszegény depresszió kezelését vállalja fel.
Ahogyan a menstruációt, úgy annak elmúlását is a nők többsége döntő életváltásként éli meg. A menopausa a nő számára egy sor specifikusan női kifejezésforma elvesztését jelenti. A taoisták az „égi víz elapadásának” nevezik a női élet e szakaszát. Pszichodinamikailag a menopausa tünetei arányosak lehetnek a nőiség tágabb értelemben vett archetípusának elégtelenségével. Biológiai alapokra helyezve a menopausa és postmenopausa pszichés és szomatikus tüneteit, a petefészek kiégésének következtében kialakuló ösztrogénhiánnyal a hőhullámokat, az osteoporosist, a kötőszövet rugalmasságának elvesztését és a kognitív funkciókban bekövetkező deficitet is összefüggésbe hozzák. A progeszteronhiány alvászavarhoz és a szorongásos tünetek erősödéséhez, míg az androgénhiány az aktiválás, energizálás csökkenéséhez vezet. Az affektív tünetekért a hormonok csökkenésén túl nagy valószínűséggel a tartósan magas GnRH-koncentráció is felelős. Erősebb pszichés tünetek SSRI- és/vagy anxiolitikus kezeléssel jelentősen csökkenthetők, illetve szanálhatók.1
Esetismertetés
51 éves nőbetegem története három évvel ezelőtt kezdődött. Férjezett, középiskolai végzettségű, háztartásbeliként él otthonában. Gyermeke nincs, lánytestvéreivel szoros kapcsolatot ápol.
50-es éveiben menstruációja fokozatosan elmaradt, különösebb klimaxos tünetei nem voltak. Menopausába került.
Fokozatosan vette észre, hogy kedvetlenné vált, nehezére esett a háztartás ellátása, egyre jobban legyengült, étvágytalan lett, fogyott.
Egyre többet feküdt, nem érdekelte semmi. A család látta súlyos állapotát. Orvosokhoz jártak, de minden vizsgálata negatív volt. Később már csak besötétített szobában voltak elviselhetőek a napjai. Majd a leengedett redőny „cikázni” kezdett a szeme előtt, fokozatosan úgy érezte, a sötét szoba és padozata megnyílik alatta, és eltűnik vele együtt. Ekkor már napok óta nem evett, nem ivott és nem beszélt. Ebben az állapotban került felvételre a nagykállói kórházba.
Mivel súlyos táplálkozási negativizmusa volt, és mély, pszichotikus szintű, major unipoláris depresszió klinikai képe bontakozott ki, infúziós kezelést indítottunk. Az infúzióba kezdetben citalopramot tettünk, illetve az akkor az osztályon még megtalálható rövid hatású aripriprazolinjekciót. Nap mint nap könyörögni kellett, hogy egy-egy korty vizet és tápszert elfogyasszon.
Állapota hosszú napokig szinte nem változott. Testvérei kétségbeesetten érdeklődtek a beteg állapota után, fel voltak készülve a legrosszabbra is. Ugyanakkor értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt. Jelentős pszichoedukációt kellett alkalmazni, hogy megértsék a betegség hátterét és azt elfogadják.
A parenterális táplálás mellett a 10. napon mérsékelten aktívabb lett, többet kooperált, de még mindig keveset evett. Annyira gyenge volt, hogy a nővérek az ágyban forgatták, decubitusvédelem, thrombosisprofilaxis mellett.
Ekkor már a tüneteiről és az otthoni eseményekről nehezen, egy-két szóban be tudott számolni.
Elmondta, hogy súlyosan örömtelen, semmire nem érez késztetést, motivációhiányos, gyenge, folyamatosan átsuhanó árnyakat vél látni, de szuicid gondolatai nem voltak.
Az antidepresszánst és az aripiprazolt a tizenegyedik naptól per os folytattuk tovább. Hangulati javulása azonban megtorpant, további javulása megállt. Tekintettel a súlyos motivációhiányra és örömtelenségre, gyógyszerváltás mellett döntöttem. Reggelente 60 mg oralis duloxetint állítottunk be, 2×15 mg aripriprazol tabletta mellett.
Hallucinációi fokozatosan elmaradtak. Hangulata napról-napra javult, táplálkozott, de körülbelül 20 kg-os fogyása miatt még mindig gyenge volt. Próbáltuk az ágyban mobilizálni, fokozatosan szoktatva hozzá a fentléthez, azonban sokáig csak ültetőszékben volt kimozdítható.
Úgy döntöttem, hogy tovább emelem a duloxetin adagját, változatlan, 2×60 mg (reggel és délben) aripipazol adagolása mellett. Fokozatosan tért vissza az életkedve és az ereje. Mosolyogni kezdett, evett, de sokáig gyenge volt, szinte újra meg kellett tanulnia járni.
Fokozatosan tért vissza az életkedve, önellátási képessége, régi étvágya, döntésképessége, normális alvása. Három hónapig kezeltük az osztályon, mire annyira felerősödött, hogy felmerült az otthonába bocsátás gondolata.
Otthonába a következő szerekkel bocsátottam: 2×60 mg duloxetin, 2×15 mg aripriprazol, minimális, esti 0,5 mg alprazolammal.
Otthon fokozatosan vette vissza a háztartás gondjait. Kezdetben, mivel gyenge volt, a férje főzött az ő irányításával. Egyre jobban lett.
Elbocsátása utáni harmadik hónapban otthonában súlyos fejfájás, hányinger jelentkezett. Vérnyomása 240/120 Hgmm volt, amit otthon semmilyen gyógyszerrel nem tudtak csillapítani. Sürgősségi osztályra került, ahol három napig kezelték. Új antihypertensiv terápiát állítottak be.
A duloxetin, különösen emelt adagban, mellékhatásként okozhat magas vérnyomást, emiatt az ismételt gyógyszerváltás mellett döntöttem.
A duloxetin fokozatos leépítésével, mintegy „ölelkező” terápiával vortioxetin fokozatos beállítását kezdtem el. Körülbelül egy hét alatt elhagytam a duloxetint, és 10 mg vortioxetinre állítottam át a beteget.
Vérnyomása stabilizálódott, hangulata rendeződött, fizikai erőnléte visszatért, jól alszik, korábbi testsúlyát visszahízta. Az arckifejezése annyira megváltozott, hogy vizsgálatkor olyan, mintha soha nem lett volna pszichiátriai betegsége. Teljes értékű emberré vált, otthoni teendőit ellátja. Hálás a férjének, hogy kitartott mellette, testvérei pedig boldogok, mert tisztában vannak vele, hogy a testvérük „újjászületett”. Háromhavonta jár kontrollra, állapota stabil, kellően tevékeny.
Következtetés
Mivel a nők életük több mint egyharmadát a változás korában, illetve utána élik le, különösen fontos, hogy a gyógyszeres vagy pszichoterápiás eszközökkel, illetve ezek kombinációjával hozzájáruljunk az élet minőségének javításához.1
Menopausába került betegeknél, ha súlyos szomatikus tünetek alakulnak ki, és ennek hátterében organikus elváltozás nem igazolódik, szükséges a beteget pszichiáternek is látni. A kezeletlen depresszió súlyos, életveszélyes állapot kialakulásához vezethet.
Irodalom
1. Füredi J, Németh A, Tariska P. A pszichiátria magyar kézikönyve. Budapest: Medicina; 2001. 760–762.
