Egy depressziós tünetegyüttes tanulságos esete
Évekkel korábban major depressziós epizódon átesett betegnél elhúzódó pszichés terhelést követően ismét típusos depressziós tünetek indultak. A depresszióhoz kifejezett, de szintén típusos szorongás is társult. A szomatikus vizsgálatok negatív eredményei eleinte a pszichiátriai diagnózist támasztották alá, azonban később a tünetprogresszió és a később elvégzett vizsgálatok neurológiai eredetet igazoltak: myasthenia gravis. A pszichés és szomatikus komorbiditás gyakran megtévesztő lehet, fontos a differenciáldiagnosztikus szemlélet a rutin ellátás során is.
A 62 éves férfibeteg tanulságos története 2011. őszén zajlott. De ennek értelmezéséhez az előzmények ismerete fontos, kezdjük tehát ezzel.
2000 nyarán az akkor 50 éves, piknikus alkatú beteg teljes belgyógyászati-neurológiai kivizsgálás után került pszichiátriai osztályra nagyfokú lehangoltság, motivációhiány, fáradékonyság, alvászavar, szorongás és állandósult fejfájás miatt. Panaszai fokozatosan, kb. két hónap alatt fejlődtek ki. Korábban hasonló tünetei nem voltak, családi pszichiátriai anamnézise negatív volt.
Mivel a szomatikus vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak, az organikus eredet kizárása után major depresszió diagnózisa került felállításra, antidepresszívumként sertralint, anxiolítikumként clonazepamot kapott. Állapota egy hónap alatt jelentősen javult, hat hét elteltével pedig teljesen panasz- és tünetmentességet értünk el.
Antidepresszívumát másfél év után fokozatosan elhagyhattuk, azonban alvászavar miatt a clonazepamra folyamatosan szükség volt. Ambuláns kontrollvizsgálatra háromhavonként járt, pszichés állapotában familiáris problémák miatt időnként átmeneti szorongásos időszakok jelentek meg, összességében azonban stabilan normothym volt.
A beteg 2011. augusztusi kontrollvizsgálatán a valós egzisztenciális szorongáson túl kóros nem volt észlelhető.
Egy hónappal később újra jelentkezett, pár nappal korábban kezdődött panaszok miatt. Meleg nyári éjjelen két óra körül rosszullétre riadt fel, amely kifejezett légszomjjal, szapora pulzussal, szédüléssel, kar- és lábizomremegésekkel, gyengeséggel, erős szorongással, halálfélelemmel járt. Tünetei kb. két óra múlva spontán enyhültek, de emelkedett szorongásszintje megmaradt, és hangulata masszívan nyomott lett. Infarktustól való félelme miatt kardiológushoz fordult, aki kizárta a cardialis eredetet. Mivel hangulati állapota folyamatosan romlott, típusosnak tűnő major depressziós tünetek miatt escitalopram került beállításra.
A beteg tünetei az antidepresszív terápia ellenére sem enyhültek, sőt gyengeségérzése oly mértékben fokozódott, hogy a járás, a mindennapi rutin, sőt a beszéd és az evés is nehezére esett. Hangulata tartósan nyomott volt, nem tudott örülni semminek, kilátástalanságérzés, pesszimizmus, félelmek domináltak.
Hat héttel a panaszai fellépte utáni kontrollvizsgálatra egy koránál 20 évvel idősebbnek tűnő, lehajtott fejjel, csoszogva járó, dyspnoes beteg érkezett. A fennálló tünetek alapján a súlyos depressziós állapot miatt már a hospitalizáció szükségességéről beszéltünk, amikor a beteg a beszélgetés alatt dysarthriássá vált, beszéde elkent lett, dyspnoéja fokozódott.
Sürgősséggel neurológiai osztályra került, ahol már a kifejezett beszéd- és légzészavarhoz nyelési képtelenség is társult. Az elvégzett vizsgálatok a cerebralis eredetet kizárták, viszont igazolásra került a tüneteket kezdettől fogva okozó diagnózis: myasthenia gravis.
A beteg állapota piridostigmin és szteroid beállítása és többszörös plazmaferezis után fokozatosan javulni kezdett, egy hónap múlva a gyengeség, a nehézlégzés, a nyelészavar, a csoszogó járás megszűnt, azonban a szorongások, a nyomott hangulat még közel egy hónapig tartottak.
Jelenleg pszichésen és szomatikusan is kompenzált állapotban van.
Az eset tanulságai
Az első depressziós epizód testi panaszokat is okozott, azonban a vizsgálatok kizárták a szomatikus eredetet, az antidepresszív terápia teljes gyógyulást hozott. A tartósan kompenzált állapot után hirtelen induló tünetek az első epizód tüneteire hasonlítottak, azzal a különbséggel, hogy nem fokozatosan indultak. Az éjszakai rosszullét pánikrosszullétként volt értelmezhető, amely gyakran társul depresszióhoz, annak súlyosságát jelzi a komorbid szorongásos állapot. Az egyre súlyosbodó, egyébként típusosnak mondható depressziós tünetek keveredtek a neurológiai betegség tüneteivel, együttesen még súlyosabb depresszív képet mutatva.
A helyes diagnózis felállítását a depresszió tünetei közé nem sorolható dysarthria megjelenése tette lehetővé, bár ez ekkor is elsődlegesen cerebralis történést valószínűsített. Ennek kizárásával terelődött a gyanú a myastheniára. A neurológiai eredetű tünetek megszűnte után még elhúzódott a szorongásos-depresszív állapot gyógyulása, igazolva, hogy major depresszió is fennállt a myasthenia mellett. Valószínűleg a fokozatosan, de még tünetet nem okozva induló-zajló myastheniás folyamat hozzájárult a depresszió kialakulásához.
Az eset igazolni látszik Varró Vince belgyógyász professzor mondását: „A gyakori betegségek gyakoriak, a ritkák pedig ritkák”. Ráadásul a gyakorihoz ritka is tud társulni…
