Alvászavar, depresszió, probiotikum

Ma már nem lepődhetünk meg azon, hogy a bélflóra állapota, összetétele az alvási egészségre és a hangulati életre is hatással lehet. Egy kettős vak, kontrollált kísérleti tanulmányban azt vizsgálták, hogyan lehet ezt az összefüggést a gyakorlatban hasznosítani.

Z. esete – Az antidepresszívum-választásnál felmerülő szempontok

Panaszok Z. tavaly márciusban jelentkezett először rendelésemen. Z. magas, szikár, nyugdíjas évei előtt álló, ősz hajú, görnyedt tartású, halk szavú, választékos modorú férfi. Elmondja, hogy szokatlan számára a helyzet, először jár pszichiáternél, de orvosnál is igen ritkán járt eddig. Ismerőse tanácsára jött el, miután úgy érezte, egyedül nem tud megbirkózni halmozódó gondjaival. Elsősorban a munkavégzését […]

Nil nocere

A depresszió gyógyszeres kezelésénél a hosszú távú mellékhatások kiküszöbölésének kérdése éppolyan fontos, mint maga a depresszió kezelése. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor kicsiben akaratlanul is ártunk egyes pácienseinknek. Nagyobb távlatokban pedig akár hozzájárulunk az alább hivatkozott, mindannyiunk által jól ismert, szakmai konferenciáinkon oly gyakran ismételgetett vészjósló becslésekhez azáltal, hogy rontjuk az antidepresszánsok presztízsét, a […]

Depresszió minden, ami annak látszik? Nemcsak a pszichiátereknek!

Régóta foglalkoztat a rendelésen megjelenő betegek állapotának alakulása, és a terápiás hatékonyság kapcsolata. Egyre gyakrabban visszatérő gondolat például a betegség fogalmának meghatározása, általánossá válása a köztudatban, és ennek következményei. (A betegnek mindig igaza van a panaszait illetőn, hiszen azok szubjektívek!) Az orvos vagy a kezelő feladata a sok útvesztőt kínáló, panaszokkal, „betegséggel” összefüggő információk között […]

Gyógyszerválasztás elégtelen terápiás válasz vagy mellékhatások miatt szükségessé váló terápiaváltásnál

A hangulatzavarok kezelésére szolgáló gyógyszerek köre egyre szélesebb, a ma rendelkezésre álló készítmények egyre jobban tolerálhatók. Ennek ellenére az elsőként választott szer az esetek felében nem megfelelő a páciens számára hatástalanság vagy mellékhatások jelentkezése miatt. A terápiaváltásnál sokféle szempontot kell mérlegelni a páciens számára legoptimálisabb szer kiválasztásakor.   Major depresszióban ma már gyógyszerek széles skálája […]

Az antidepresszáns terápia során kialakuló mellékhatások kezelése

Ideális gyógyszerválasztás esetén a megfelelő hatás mellett teljesül a mellékhatások minimalizálása. A vortioxetinnel teljes remisszió érhető el jelentősebb mellékhatás nélkül, ami javítja a beteg compliance-ét és tartósan stabil állapotot biztosít. A bemutatott esetismertetéssel a szerző erre ad jó példát.   A depressziót a hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás […]

Cogito ergo sum

A depresszió széles tüneti spektrumából a kognitív, viselkedéses, emocionális-hangulati tünetek az egyes pácienseknél nem azonos szubjektív súllyal jelennek meg. Általában az önértékeléssel függ össze, hogy a kognitív képességek megrendülése központi helyre kerül a páciens életminőségének megélésében. Ilyen esetekben célszerű a korszerű, multimodális hatásmechanizmusú antidepresszívumot, a vortioxetint választani, amely hatékony a kognitív deficitek csökkentésében. A szerző […]

Álmatlanság és kognitív zavar: a depresszió alap- vagy reziduális tünete, netán mellékhatás?

  A depresszió diagnosztikai kritériumai között szerepelnek az álmatlanság és a kognitív zavarok. A teljes remissziót eredményező terápia célja ezek teljes megszüntetése. Ugyanakkor a terápia során használatos gyógyszerkészítményeknek éppúgy lehet alvás- és kognitív zavart okozó mellékhatása, mint egyéb, a beteg szomatikus betegségeire szedett gyógyszereinek. Akár sikertelen a teljes remisszió elérése, akár gyógyszermellékhatásra gyanakszunk a tapasztalt […]

Terápiaváltás gyógyszerválasztása depresszióban

A depressziós betegek közel 40%-a nem reagál az első antidepresszánsra, de egy megfelelően megválasztott másik gyógyszerrel gyógyíthatóak. Törekednünk kell a monoterápiára, de szükség esetén kombinálhatjuk a hangulatjavítókat és a depresszió típusától függően élhetünk az adjuváns terápiás lehetőségekkel is.   A terápia megválasztása a depresszió esetében (épp úgy, mint más betegségeknél) a beteg anamnézisének felvételével kezdődik. […]

„Mintha egy bunkerből jöttem volna elő, a sötétből”

A betegnek számos olyan életeseménye volt, ami depresszív állapothoz vezethetett, ugyanakkor a genetikai háttere is hajlamosíthatta egy endogén depresszió kialakulását. Hosszmetszeti képet tekintve a depresszióval gyakran társuló alvászavar, szorongásos tünetek, alkoholfüggőség egyaránt kialakult nála, ezért volt fontos olyan gyógyszeres terápia megválasztása, ami ezek enyhítését, illetve megszűnését is segítik.     A 63 éves nőbeteg háziorvos […]

eConsilium bejelentkezés

eConsilium bejelentkezés