Kell-e harmadik oltás?

November 4, 2021

Egy friss, 2021. október 29-én a The Lancet tudományos folyóiratban publikált obszervációs vizsgálat szerint a BNT162b2 mRNS vakcinájának (Pfizer) harmadik dózisa a vártnál hatékonyabban működik a delta variáns okozta súlyos COVID19 szövődmények elkerülésében.

A harmadik oltás felvétele jelentős védelmet nyújt az öt hónappal korábban beadott két homológ oltáshoz képest: 93%-kal csökkentette a hospitalizáció, 92%-kal a súlyos megbetegedés és 81%-kal a COVID19 okozta halálozás kockázatát.

A harmadik mRNS-oltás hatékonyságát több vizsgálat is igazolta már, ezek főként a booster dózis által kiváltott humoralis immunválaszra fókuszáltak. Két korábbi izraeli vizsgálat a klinikai hasznosságot, a súlyos szövődmények csökkentését tanulmányozta hasonlóan jó eredményekkel.

A most publikált cikk megjelenése mérföldkő abban a tekintetben, hogy a kutatók először vizsgálták a harmadik oltás hatásosságát a súlyos szövődmények kockázatának csökkentésében, az oltottak komorbiditásait is figyelembe véve, hasonló földrajzi és klinikai háttérrel alcsoportonként, több mint 1,1 milló személy adatait elemezve. Az adatokat a Clalit Health Service szolgáltatta, amely Izrael egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója és a lakosság több mint felének nyújt széleskörű egészségügyi hátteret.

Beválasztási kritérium volt a háromoltásos csoportban, hogy az egyén a harmadik oltását 2020. július 30. és 2021. szeptember 23. között kapta meg. A kontrollcsoport szempontjai: a beválasztás időpontjától számítva több mint öt hónapja beadott második oltás, az egyén nem esett át korábban dokumentált SARS-CoV-2-fertőzésen és az előző három napban nem jelent meg egészségügyi szolgáltatónál. Az alcsoportok medián életkora 52 év volt, a vizsgált egyének 51%-a nő.

A vizsgált klinikai paraméterek a COVID19-betegséggel összefüggő hospitalizáció, a súlyos szövődmények előfordulása és a COVID19 okozta mortalitás voltak. Mindhárom vizsgált kimenetel tekintetében a BNT162b2 mRNS vakcina harmadik dózisa hatásosnak bizonyult a több mint öt hónapja, kétszeresen oltott csoporthoz képest. A kórházba kerülés kockázata 93%-kal csökkent (231 esemény a kétszeresen oltott csoportban vs. 29 esemény a háromszorosan oltott csoportban), a súlyos szövődmények kockázata 92%-kal csökkent (157 vs. 17 esemény) és 81%-kal csökkent a COVID19-cel összefüggésbe hozható halálozás rizikója (44 vs. 7 haláleset). A cikk szerzői azt találták, hogy a harmadik mRNS vakcina hatásosan véd a COVID19 okozta súlyos szövődményektől.

Forrás: Barda N, Dagan N, Cohen C, et al. Effectiveness of a third dose of the BNT162b2 mRNA COVID-19 vaccine for preventing severe outcomes in Israel: an observational study. Lancet 2021. Published Online October 29, 2021.

Az eredeti cikket itt olvashatja el!

Látta már?

A DrHírek oldal alapvető célja az orvostársadalom számára hazai és nemzetközi cikkek rövid összefoglalása. A videók célja, hogy rövid összefoglalók által segítse a nézőt a számára érdekes információk további megismerése felé terelni. 

Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

eConsilium bejelentkezés

eConsilium bejelentkezés