Mikrobiom – legjobban együtt működünk – HIRDETÉS

October 29, 2021

Egyre többet olvashatunk a mikrobiom egészségünk megőrzésében játszott szerepéről. A rajtunk és bennünk élő mikroorganizmusok összessége a mikrobióta, kollektív genomjuk pedig a mikrobiom. A mikrobiom kifejezést azonban gyakran használjuk a mikrobióta helyett is. Bár főként baktériumokra gondolunk a téma kapcsán, a mikroorganizmusok alatt nem csak baktériumokat értünk, az aktuálisan velünk élő vírusok, gombák, protozoonok is saját, egyedi mikrobiótánk részei.

A mikrobióta, mellyel együtt élünk, több mint 10x annyi mikróba sejtből áll, mint amennyi emberi sejt alkot minket. Ez egyúttal hatalmas genetikai állományt is jelent – és ezek a gének is bennünk dolgoznak, íródnak át és hatnak azok az anyagok, melyek működésük révén keletkeznek. Két ember másként reagálhat ugyanarra a gyógyszerre – a gazdaszervezet metabolikus tevékenységét ezek a mikrobák befolyásolják, vagyis aktiválják vagy inaktiválják a gyógyszerek metabolizmusát.

Kontrollálatlanul hatva megbetegíthet, megértve, tudatosan befolyásolva akár hasznunkra lehet a mikrobiomunk.  A Humán Mikrobiom Projekt munkatársai 2007 óta dolgoznak azon, hogy feltárják mikrobiótánk teljes genomját. (10)

Valamennyi testtájunknak van „mikrobiomja”, a bőr, a torok, a bél, a nemi testtájék mikrobiomja egyaránt lényeges. Mégis kiemelkedik az 1-1,5 kg-nyi főként baktériumtömeget jelentő bél-mikrobiom.

A bél mikrobiom

Nevezhetjük „önálló szerv”-nek is nem csak kg-ban mérhető súlya, hanem endokrin- és immunrendszerünkkel, sőt központi idegrendszerünkkel való kapcsolata miatt is. Legnagyobb számban a Bacteroides fragilis nevű baktérium alkotja. Ez a Gram negatív baktérium indol termelésre képes, ennek a kismolekulának pedig nagy szerepe van egészségünk megőrzésében!

Bacteroides fragilis

Az indolt szervezetünk triptofánból állítja elő -erre a feladatra a bél baktériumai, pl. a Bacteroides fragilis is képesek. A triptofán esszenciális aminosav, szervezetünk tehát nem tudja előállítani, csak a táplálékból juthatunk hozzá. Triptofánban gazdag ételek pl. a zabpehely, datolya, tej, joghurt, tojás, hal, csokoládé, magvak.

Az indol azért fontos, mert erősíti a vékonybél hámsejtjei közötti tight junction-ök ellenállását (sokan zonula occludens néven ismerhetik e sejtkapcsoló struktúrát). A vékonybél epithelsejtjeinek szoros kapcsolódása biztosítja a bél barrierfunkció épségét: a hasznos anyagok felszívódását, a káros anyagok visszatartását. Ép bélfalon keresztül tehát a hasznos tápanyagok felszívódhatnak, a táplálék nagy allergén fehérjéi azonban nem, és a kórokozó baktériumok sem juthatnak át a bélfalat átszövő hajszálerekbe. Indol hiányában a vékonybél mindössze egyetlen sejtrétegből álló epitheliumának meggyengült sejtközötti kapcsolatai „áteresztő” bélfalhoz, gyulladt bélfalhoz, táplálékallergiához vezethetnek. (2, 3)

Érdemes tehát megőrizni a Bacteroides fragilis „törékeny” egyensúlyát.

Hogyan kapcsolódik a Suprax® (cefixim, Richter Gedeon) ehhez a témához?

A Suprax® kíméli a Bacteroides fragilis-t. (9) Nem pusztítja el ezt a baktériumot, így annak indoltermelése tovább támogathatja a vékonybél barrierfunkcióját.

Az indolt szervezetünk triptofánból állítja elő -erre a feladatra a bél baktériumai, pl. a Bacteroides fragilis is képesek. A triptofán esszenciális aminosav, szervezetünk tehát nem tudja előállítani, csak a táplálékból juthatunk hozzá. Triptofánban gazdag ételek pl. a zabpehely, datolya, tej, joghurt, tojás, hal, csokoládé, magvak.

Az indol azért fontos, mert erősíti a vékonybél hámsejtjei közötti tight junction-ök ellenállását (sokan zonula occludens néven ismerhetik e sejtkapcsoló struktúrát). A vékonybél epithelsejtjeinek szoros kapcsolódása biztosítja a bél barrierfunkció épségét: a hasznos anyagok felszívódását, a káros anyagok visszatartását. Ép bélfalon keresztül tehát a hasznos tápanyagok felszívódhatnak, a táplálék nagy allergén fehérjéi azonban nem, és a kórokozó baktériumok sem juthatnak át a bélfalat átszövő hajszálerekbe. Indol hiányában a vékonybél mindössze egyetlen sejtrétegből álló epitheliumának meggyengült sejtközötti kapcsolatai „áteresztő” bélfalhoz, gyulladt bélfalhoz, táplálékallergiához vezethetnek. (2, 3)

Érdemes tehát megőrizni a Bacteroides fragilis „törékeny” egyensúlyát.

Hogyan kapcsolódik a Suprax® (cefixim, Richter Gedeon) ehhez a témához?

A Suprax® kíméli a Bacteroides fragilis-t. (9) Nem pusztítja el ezt a baktériumot, így annak indoltermelése tovább támogathatja a vékonybél barrierfunkcióját.

A bél mikrobiom neurotranszmitterek termelése révén indirekt, a n. vagus révén pedig direkt kapcsolatban áll az aggyal. A kapcsolat bidirekcionális, a bél mikrobióta és az agy kétirányú kapcsolatára utal a „bél-agy tengely” kifejezés. Az agy (gyermek és felnőttkori) neuroplaszticitásáért felelős faktor (BDNF, idegi növekedési faktor) mellett a GABA-erg és szerotoninerg jelrendszeren keresztül is zajlik a kommunikáció a bél-agy tengelyen. (11)

Számos mentális kórkép esetén (depresszió, Alzheimer-kór, szorongás) igazolást nyert, hogy a bél mikrobióta megváltoztatása kedvezően befolyásolhatja a beteg tüneteit, viselkedését, így felmerül, hogy a bél mikrobióta összetételének tudatos megváltoztatásával javíthatunk a beteg állapotán. (1, 4)

A bél mikrobiom az endokrin- és immunrendszerünkkel is kapcsolatban áll, befolyásolja a testsúlyt, a bél barrierfunkciót, szervezetünk gyulladásos folyamatait, a stresszre adott reakcióinkat és a viselkedésünket. Így elmondható, hogy egyensúlya, változatossága testi-lelki egészségünk záloga. (14)

A női mikrobiom

Más testtájak mikrobiomját is érdemes megemlíteni. A női mikrobiom közismerten fontos részét képezik a Lactobacillusok. Az egészséges hüvelyi flóra megakadályozza kórokozó baktériumok, gombák megtelepedését, így a Lactobacillusok jelenléte védelmet jelent a Candidiasis illetve a bakteriális vaginosis ellen.

A Lactobacillusok kíméletére -különösen erre érzékenyebb nőbetegek estén- antibiotikum választásnál érdemes figyelni. A béta-laktámok közül a cefalosporinoktól várjuk (el), hogy kevesebb mellékhatást okozzanak. Az alkalmazási előiratok átnézése vitathatatlanul jó módszer, hogy megnézzük, melyik antibiotikum kíméli a női normál flórát – amely hatóanyagoknál gyakori mellékhatásként szerepel a hüvely felülfertőződése, gombásodása az vélhetően nem. (13)

Hogyan kapcsolódik a Suprax® (cefixim, Richter Gedeon) ehhez a témához?

Hazánkban leggyakrabban használt per os cefalosporin hatóanyagok a cefuroxim, cefprozil és a cefixim. Ezek közül egyedül a cefixim szedése mellett nem gyakori mellékhatás a hüvelyi felülfertőződés, a cefuroxim és a cefprozil esetén pedig gyakori. (13)

Lactobacillusok

Felmerülhet bennünk, mi az oka annak, hogy a Suprax ® (cefixim) ennyire kíméletes a Lactobacillusokhoz. Prózai oka van: a Lactobacillusok MIC-értéke cefiximre nézve igen magas, így az a terápiás dózisok mellett nem érhető el. (5, 6)

A torok mikrobiom

A torokflóra legismertebb képviselője a Str. viridans csoport (mutans, mitis etc.). A csoport az alfa-haemolízisre utaló viridis (zöld) szóról kapta a nevét. Egészséges egyénben nem okoznak betegséget, hanem jelenlétükkel akadályozzák a torok- és garatgyulladást okozó baktériumok (pl. béta-haemolizáló Str. pyogenes) megtapadását.

Streptococcus viridans

A dohányzás is károsítja a normál torokflórát, ám leggyakrabban ez a kérdés is antibiotikum választásnál merül fel. Érdemes figyelni a torok mikrobiomra is, mert kevesebb relapszus illetve újrafertőződés várható a torokflórát kímélő antibiotikummal kezelt betegek körében. (7, 8)

Hogyan kapcsolódik a Suprax® (cefixim, Richter Gedeon) ehhez a témához?

A Suprax® (cefixim) a Str. viridans csoport iránt gyenge aktivitást mutat, vagyis  kíméletet tanúsít (7), ez lehet az oka, hogy cefiximmel kezelt tonsillopharyngitis után kevesebb a relapszus és a reinfekció, mint penicillinnel kezelt betegek esetén. (8)

A mikrobiomunkkal együtt élünk, és hogy békésen-e, az rajtunk is múlik. Életmódunk, táplálkozásunk alapvetően befolyásolja mikrobiótánk összetételét, hisz ezek a mikroorganizmusok egymással is versengenek (Bacteriodetes, Prevotella vagy Ruminococcus dominálta enterotípusok alakulhatnak ki a mikrobiomon belül). Míg a sok szénhidrátfogyasztással a Prevotelláknak, a magas rosttartalmú ételekkel a Bifidobaktériumoknak kedvezünk, s e baktériumok „biztatnak” is minket a nekik kedvező táplálékválasztásra, befolyásolva viselkedésünket, ételválasztásunkat. Jó hír, hogy tudatos táplálkozással kedvezhetünk egyiknek vagy másiknak, pl. dönthetünk az inkább rostban gazdag étrend mellett, és pár hét elteltével már a mikrobiomunk is segíti e szokás fenntartását. (12)

Minél többféle baktérium alkotja mikrobiomunkat, minél nagyobb diverzitású, annál stabilabb az egyensúlya, annál jobban alkalmazkodik és segíthet ebben minket is.

 Sokszínű mikrobiomot mindannyiunknak!

Hivatkozások:

1. A. Foster, Karen-Anne McVey Neufeld: Gut–brain axis: how the microbiome influences anxiety and depression; Trends in Neurosciences, Vol.36, Issue 5, May 2013 Jane

2. JH Lee, J. Lee,:Indole as an intercellular signal in microbial communities, First published online with the title ‘Intercellular signal indole in microbial communities’ on 7 January 2010.

3. T Bansala, R C. Alanizb, et al.: The bacterial signal indole increases epithelial-cell tight-junction resistance and attenuates indicators of infl ammation; Edited by Arnold L. Demain, Drew University,Madison, NJ, PNAS | January 5, 2010, vol 107; no. 1, 233

4. E. Y Hsiao, S W McBride et al.: Microbiota modulate behavioral and physiological abnormalities associated with neurodevelopmental disorders; 19;155(7):1451- 63. doi: 10.1016/j.cell.2013.11.024. Epub 2013 Dec 5. ; PMID: 24315484; PMCID: PMC3897394

5. J M Hamilton-Miller, S Shah: Susceptibility patterns of vaginal lactobacilli to eleven

oral antibiotics JAC 1994.33.1059-60.,

6. C. Sarrecchia, E Valli, Antibiotic Susceptibility of Lactobacilli Isolated from the Cervix of Healthy Women; Article in Microbiological Ecology in Health and Desease, July 2009, DOI:10.1080/089106002760002702

7. F. Alcaide, J. Linares: In Vitro Activities of 22 b-Lactam Antibiotics against Penicillin-Resistant and Penicillin-Susceptible Viridans Group Streptococci Isolated from Blood, Antimicrobial agents and Chemotherapy, Oct. 1995, p. 2243–2247 0066- 4804/95 Vol. 39, No. 10

8. S. L. Block, J. A. Hendrick, R. D. Tyler: Comparative study of the effectiveness of cefixime and penicillin V for the treatment of streptococcal pharyngitis in children and adolescents;. Pediatr. Infect. Dis. J. 1992;11:919-25.,

9. D. Adam, R. Quintiliani: Cefi xime: A Decade of Clinical Success in Treating

Community-Aquired Bacterial Infections; (Book, Page 29);

10. https://hmpdacc.org/hmp/

11. http://otszonline.hu/cikk/mikrobiota_bel_agy_tengely

12. J. Alcock, C. C. Maley, C. A. Aktipis: Is eating behavior manipulated by the gastrointestinal microbiota? Evolutionary pressures and potential mechanisms; Bioessays 2014 Oct; 36(10): 940–949.;Published online 2014 Aug 8. doi: 10.1002/bies.201400071

13. www.ogyei.gov.hu a cefi xim, cefuroxim és cefprozil hatóanyagú termékek alkalmazási előiratai

14. Forrai M.; Egészségünk záloga: A mikrobiom

Látta már?

A DrHírek oldal alapvető célja az orvostársadalom számára hazai és nemzetközi cikkek rövid összefoglalása. A videók célja, hogy rövid összefoglalók által segítse a nézőt a számára érdekes információk további megismerése felé terelni. 

Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

eConsilium bejelentkezés

eConsilium bejelentkezés