A fluvoxamin gátolja az állapotromlást

November 19, 2020

November 12-én publikálták a JAMA hasábjain azt a kettős vak, randomizált, placebokontrollált klinikai vizsgálatot, amelyben arra keresték a választ, hogy a fluvoxamin képes-e megelőzni a COVID-19 súlyosbodását, illetve csökkenteni a betegség súlyosságát.

Két amerikai államban április 10. és augusztus között kezelt, 152 COVID-19-fertőzött, nem hospitalizált beteg vett részt a vizsgálatban. A bevonáskor a betegek legfeljebb hét napja mutattak tüneteket, és oxigénszaturációjuk legalább 92% volt.

A véletlen besorolást követően a vizsgálati csoportban 80 beteg kapott napi 3×100 mg fluvaxamint 15 napon keresztül, a kontrollcsoport 72 betege placebokezelésben részesült.

A vizsgálat elsődleges végpontjául a klinikai állapot 15 napon belüli romlását választották. Ennek feltétele a (1) légszomj vagy pneumonia vagy ezek miatti hospitalizáció és (2) 92% alatti oxigénszaturáció vagy az oxigénszupplementáció szükségessége volt.

Az elsődleges végpont a fluvoxaminágon a 80 beteg közül egy esetben sem állt be, míg a placebocsoportban 72 betegből 6 esetben következett be. A 8,7%-os abszolút különbség (95% CI: 1,8–16,4%) statisztikailag szignifikáns volt (p=0,009).

A súlyos COVID-19 megbetegedésekben az extrém gyulladásos válasz kiemelt szerepe miatt számos kutatás folyik immunmoduláns szerekkel. Az egyik lehetséges beavatkozási pont a σ-1 receptor (S1R) serkentése. A σ-1 receptor az endoplazmatikus reticulumban található chaperon, amelynek többféle intracelluláris funkciója van, többek között az endoplazmatikus reticulum stresszszenzorával kölcsönhatásba lépve szabályozza a citokintermelődést. Korábbi vizsgálatokból ismert, hogy szelektív szerotonin-visszavételt gátló (SSRI) fluvoxamin nagy affinitást mutat az S1R-hez, állatmodellben csökkenti a szepszis során kialakuló gyulladásos válasz káros hatásait és a következnényes sokkot. A fluvoxamin az S1R erős agonistája, kifejezetten lipofil és gyorsan bekerül a sejtbe. A fluvoxamin hivatalosan jóváhagyott indikációja a major depresszív epizódok és az obszesszív-kompulzív zavarok kezelése a pszichiátriában.

A szerzők felhívják a figyelmet, hogy a vizsgálat korlátai – elsősorban az alacsony betegszám és esetszám, valamint a rövid követési idő – miatt az eredmény egyelőre hipotézisgeneráló jelentőségű.

Amennyiben további vizsgálatok igazolják a fluvoxamin kedvező hatását, előnyös lehet, hogy széles körben elérhető, olcsó, oralisan alkalmazható és biztonságos. Más SSRI szerektől eltérően nem nyújtja meg a QT-intervallumot, azonban lehetnek mellékhatásai, és rész vehet kölcsönhatásokban, főleg a CYP1A2 és CYP2C19 gátlása révén.

Forrás:

Lenze EJ, Mattar C, Zorumski CF, et al. Fluvoxamine vs Placebo and Clinical Deterioration in Outpatients With Symptomatic COVID-19: A Randomized Clinical Trial. JAMA 2020; e2022760.

Az eredeti cikket itt érheti el: https://jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/10.1001/jama.2020.22760

Látta már?

A DrHírek oldal alapvető célja az orvostársadalom számára hazai és nemzetközi cikkek rövid összefoglalása. A videók célja, hogy rövid összefoglalók által segítse a nézőt a számára érdekes információk további megismerése felé terelni. 

Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

eConsilium bejelentkezés

eConsilium bejelentkezés