Az orvosoknak több esetben is joguk van a betegeik kezelését megtagadni. Az életmentő helyzetektől eltekintve szakmai, lelkiismereti és vallásos okok indokolhatják az orvos döntését, de megtagadhatja az orvos betegének kezelését a megfelelő személyi vagy tárgyi feltételek hiánya miatt is, vagy akkor, ha a beteg az orvossal szemben sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít.
A beteg a rendelő folyosóján nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel szidja orvosát, mert az késve érkezett a rendelésre. Egy beteg gyermek szülei megfenyegetik a kórházi orvost a traumatológián, mert szerintük az orvos egy utánuk érkező gyermeket előbb látott el. Miért nem beszélünk (többet) az orvosok jogairól is? Milyen jogaik vannak az orvosoknak, amiket akár a betegekkel szemben is érvényesíthetnek?
Mint előző esetünkben [1] említettük, az egészségügyi törvény [2] foglalkozik az orvosok jogaival is: különösen érdekes az, hogy milyen esetekben van joga az orvosnak a beteg kezelését megtagadni. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a jogszabályok nem képesek minden egyes élethelyzetet az összes részletre kiterjedően szabályozni, de az alapelvek, azaz az alapvető jogi normák ismerete természetesen fontosak egy adott eset pontos jogi és etikai megítéléséhez.
Az orvosi és a bioetikai szakirodalomban részletesen tárgyalják azt a kérdést, hogy milyen feltételek esetén utasíthatja vissza a felajánlott kezelést a páciens. Sok esetben ez a kérdés így már fel sem merül, hiszen alapesetben nem arról beszélünk, hogy a beteg visszautasíthatja-e a kezelést, hanem arról, hogy alapvetően a betegek döntése az, hogy milyen kezelést választanak, tehát a visszautasítás helyett a betegek döntésére és választására kerül a hangsúly. Ehhez természetesen az szükséges, hogy a beteg jól tájékozott legyen a választási lehetőségek tekintetében.
Ugyanakkor a betegek döntése sok ok miatt lehet elfogadhatatlan az orvos számára, s itt merül fel kérdésünk: meddig köteles tiszteletben tartani az orvos betege kérését, illetve döntését.
A kezelésekkel kapcsolatban alapvető fontosságú kiindulópont a törvény szerint, hogy a sürgősségi ellátást az orvosnak (és minden egészségügyi dolgozónak) időponttól és helytől függetlenül mindig meg kell adnia. Gyakorlatilag semmilyen kifogással nem lehet egy életveszélyben lévő ember ellátását megtagadni, legyen a beteg a rendelőben, az utcán, színházban vagy egy autópályán, ha az orvos képes a segítségnyújtásra. Életveszélyben lévőnek definiálja a törvény azt az embert, aki várhatóan 24 órán belül meghal kezelés hiányában. A kezelés visszautasításának joga tehát nem vonatkozik sürgős szükség esetére, itt a világnézeti, személyes vagy egyéb szakmai indokok nem játszhatnak szerepet.
A fenti kötelességből értelemszerűen következik az is, hogy az orvosnak joga van egy nem életveszélyben lévő beteg ellátását megtagadni, illetve ellátását elhalasztani azért, hogy egy életveszélyben lévő beteget elláthasson.
Korábbi esetünkben említettük, hogy az orvos megtagadhatja betegének ellátását abban az esetben, ha a beteg az orvossal szemben sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, vagy ha a beteg az orvos életét vagy testi épségét fenyegeti. A törvény eme rendelkezése az orvos életét és egészségét védi, s egyértelművé teszi, hogy az orvos nem köteles saját egészségét veszélyeztetni a betegellátás során. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy például egy pszichiátriai betegsége folytán súlyosan agresszív beteg akár másokat vagy önmagát veszélyeztetve magára hagyható lenne. Ez esetben azonban az orvos karhatalmi segítséget vehet igénybe, hogy a beteg ellátását elkezdhesse. A törvény is külön említi ezt az esetet: amennyiben a beteg sértő vagy fenyegető magatartása betegsége miatt alakul ki, a kezelést folytatni szükséges.
Nem érvényes a kezelés visszautasításának joga fertőző betegek ellátása kapcsán sem, ha az orvos kellő lépéseket tehet saját egészségének megóvása céljából, azaz például a HIV-fertőzött beteg fogorvosi vagy sebészi ellátása sem utasítható vissza pusztán azért, mert a beteg fertőző betegsége miatt veszélyt jelenthet az orvosra, csak abban az esetben, ha nem biztosított az orvos egészségének megfelelő védelme az adott körülmények között.
Külön nehézséget jelenthet, ha a szülők viselkednek sértően vagy fenyegetően az orvossal szemben. A nem életveszélyben lévő gyermek ellátását ebben az esetben is megtagadhatja az orvos, ha nem tudja elérni, hogy a szülők eltávozzanak. Természetesen azonban megfelelő kommunikációval törekedni érdemes az ilyen esetekben is arra, hogy a szülők magatartásukat megváltoztassák és gyermekük ellátását ne akadályozzák.
Logikus, hogy abban az esetben is megtagadható a beteg további ellátása, ha a beteg vizsgálata során kiderül, hogy nem igényel kezelést, illetve az adott helyen nincsenek meg a szükséges személyi vagy tárgyi feltételek a kezeléshez: például, ha az orvosnak nem szakterülete az adott betegség kezelése vagy rendelője nem alkalmas a beavatkozás elvégzésére. Ilyenkor megfelelő feltételekkel bíró szolgáltatóhoz kell utalni a beteget.
Nem ilyen egyértelmű a helyzet akkor, amikor a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért kezelés szakmailag nem indokolt. A törvény szerint ekkor is megtagadhatja az orvos a kezelést, azonban a kezelés indokoltságának megítélésekor az orvos az objektív tényeken túl szubjektív elemeket is tartalmazó döntést hoz.
Mi történjen akkor, ha a beteg olyan kezelést kér, amit a szakma általánosságban ugyan elfogadhatónak tart, de az orvos – talán negatív tapasztalatai miatt – nem talál hatásosnak és ezért alkalmazását nem tartja kívánatosnak? Egy sebész hivatkozhat arra, hogy az adott műtétben nincs kellő jártassága, de például egy háziorvos köteles-e felírni betege kérésére az adott diagnózisra törzskönyvezett és piacon lévő gyógyszert szakmai meggyőződése ellenére is? Amennyiben döntését szakmai érvek vezérlik, akkor aligha kötelezhető egy orvos olyan beavatkozás elvégzésére, amivel maga nem ért egyet. Természetesen döntését megfelelően meg kell indokolnia betegének és olyan terápiát kell felajánlania, amely számára szakmailag elfogadható, vagy másik orvoshoz kell irányítania a beteget.
Megtagadhatja a beteg ellátását az orvos abban az esetben is, ha erre fizikailag alkalmatlan állapotban van vagy fizikailag korlátozott a kezelés kivitelezésében.
Amint korábban említettük [3], lelkiismereti és vallási okok miatt is visszautasíthat kezelést az orvos. Idetartozik például a nem életmentő abortusz elvégzése, fogamzásgátló tabletta felírása vagy az életvégi kezelések esetében az aktív eutanázia elvégzése azokban az országokban, ahol ez törvényileg engedélyezett.
Végül joga van az orvosnak a beteg kezelését elutasítania akkor is, ha a beteg az együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti, azaz nem tájékoztatja orvosát kórelőzményéről, a kezelésével kapcsolatos fontos tényekről vagy nem jár el a kezelésekre.
És az orvosok jogai? III. rész
Irodalom:
- Szebik I. És az orvosok jogai? eConsilium, 2013. márc. 27.
- 1997. évi CLIV. törvény 131–133. §
- Szebik I. „Nem kezelem a rendőrt, mert ártatlanokat rugdosott“. eConsilium, 2012. aug. 15.
