Egy 40 éves, adminisztrációs munkát végző nő kért terápiás segítséget, aki első interjúját megelőzően már egy hónapja táppénzen volt „rosszullétei” miatt. Ájulástól való félelemről, szédülésről számolt be, „rosszullétei” során zsibbadást tapasztalt az arcán, elmondása szerint elhomályosodott a látása, továbbá görcsölt a hasa, gyakran székrekedése volt. Jelentkezését megelőzően három hónapja menstruációja is elmaradt. Orvosi vizsgálatokon vett részt, ahol szervi elváltozást nem találtak.
Anamnéziséből kiemelendő, hogy 10 éves kora óta colitis ulcerosa, majd irritábilisbél-szindróma miatt állt kezelés alatt. 2012-ben szorongásos-depressziós tünetek miatt körülbelül fél évig pszichiátriai magánrendelésre járt, antidepresszívum (escitalopram) szedését javasolták, illetve pszichoterápiában részesült. A korábbi pszichoterápiával kapcsolatban azt mondta, hogy hatékonynak találta, de „gyorsabb volt, mint amit ő elbírt”, később viszont „rájött az ott megbeszéltekre”.
Családi hátterével kapcsolatban elmondta, hogy édesanyja túlféltő, túlóvó, apja pedig nagyon szigorú ember volt. Apja már nem él, anyjával és bátyjával egy közös lakótelepen laknak, anyjuk jelenleg is igyekszik mindenben segíteni nekik. Nyolc évig tartó párkapcsolata ért véget, a szakítást követően – amit párja kezdeményezett – saját lakásvásárlást bonyolított le egyedül.
A pszichoterápia 16 üléses volt, a pszichoterápia mellett SSRI (escitalopram) beállítása is megtörtént. Azt fogalmazta meg terápiás célnak, hogy szeretné megérteni, hogy a testi panaszai mögött milyen lelki jelenségek állnak. Az empátián, feltétel nélküli elfogadáson, hitelességen alapuló személyközpontú pszichoterápiával (1) kezdődött a terápia, amelyet később kognitív viselkedésterápiás technikák (2, 3) használata követett, a terápia végén ismét a személyközpontú megközelítés került előtérbe. A terápiás kapcsolatban fontos szerepet kapott az az attitűd, hogy a páciens saját maga fogalmazza meg igényeit, amelyhez a reális határok közötti támogató terapeuta-magatartás társult.
A terápia kezdetén elmondta, hogy a párkapcsolatában nagyon „szeretve” volt, de elveszítette az önállóságát, párja atyáskodott felette. Szerinte „túlszerették”. Anyja „sem engedte felnőni”, „kislány maradt”, nincs menzesze – hangsúlyozta. Azt mondta, hogy a rosszullétek alatt nem ura a testének, általában nagyon kontrollál mindent, szabályokat állít fel. Szeretné könnyedebben venni a dolgokat. A szédelgésről azt mondta, hogy „hasonló a lebegéshez”. A terápia első harmadában állapota fluktuált, időnként kifejezetten „rosszabbul” érezte magát, ismét egy hét táppénzen volt.
A terápia középső szakaszában a problémát jelentő helyzetekben jelentkező negatív gondolatait és érzéseit figyeltük meg. Felismerte azt a gondolati torzítását, hogy a jövőre nézve negatív feltételezései vannak, a sokkal valószínűbb kimenetel figyelmen kívül hagyásával. Ez nemcsak a „rosszullétekre”, hanem a gyógyszerszedésre is vonatkozott. Felmérte azt is, hogy a környezetében lévő személyek is szoktak „rosszul lenni”, és megfigyelte, mit tesznek ilyenkor, mindez arra hívta fel a figyelmét, hogy másoknak is vannak ilyen problémái, és ezek a helyzetek leküzdhetők.
A terápia fókuszába leginkább az került, hogy „nem nőtt fel”, nem tanulta meg az önállóságot, amelyet egyre inkább igyekezett elsajátítani. Összeírta, hogy milyen dolgokat szeretne önállóan megvalósítani, amelyeket eredményesen el is végzett. A terápia vége felé haladva „rosszullétei” teljesen elmúltak.
Az anyaság témakörével is foglalkoztunk, azt a hiedelmét módosítottuk, miszerint ő nem alkalmas az anyaságra. A negatív gondolatok módosítását követően, napokon belül, fél év után, menstruációja újra elindult!
A terápia utolsó fázisában nőiességével aktívan foglalkozott, édesanyjával kapcsolata átalakult, amit édesanyja is elfogadott. Társaságba járt, nyitottabb lett másokkal szemben, aktívan sportolni kezdett.
Az eset jól példázza, hogy a testi tünetek mögött pszichés problémák állhatnak, amelyek együttesen jelentős funkciócsökkenést okoztak a páciens életében. A pszichés problémák megfelelő gyógyszeres és pszichoterápiás segítséggel orvosolhatók. Fontos, hogy azok a páciensek, akik hasonló problémákkal küzdenek, a szomatikus orvosi szakmáktól eljussanak a megfelelő pszichiátriai/pszichoterápiás ellátás felé.
Irodalom
- Tringer L. A gyógyító beszélgetés. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.; 2007. p. 83.
- Perczel Forintos D, Mórotz K (eds.). Kognitív viselkedésterápia. Az egészségszorongás és a szomatizáció kognitív viselkedésterápiája. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.; 2010. 381–386.
- Beck JS. Kognitív terápia kezdőknek és haladóknak. Budapest: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület; 2011. p. 80–110.
